+36 1 224 6700   

Művészettörténeti füzetek

Az Országos Műemléki Felügyelőség 1949-ben kezdett hozzá a sárospataki vár, majd az egész, hajdan fallal körülvett belső város kutatásához és helyreállításához. Ez a tanulmány a régészeti, művészettörténeti, genealógiai s éppen ezért történeti szempontból is nagyon fontos sírkövekről és sírkőtöredékekről eddigi kutatásainak összefoglalásával járul hozzá Sárospatak múltjának jobb megismeréséhez.

A 18. századi Magyarországról szóló útleírások közül az európai, elsősorban német, francia, angol és olasz szerzők műveit dolgozta fel a szerző munkájában, amelyhez a magyarországi könyvtárakban hozzáférhető útleírásokat dolgozta fel, de alkalma volt bécsi és franciaországi könyvtárakban is utánanézni az útleírásoknak. Az útleírások feldolgozása nem befejezett. Számos egyelőre azonosítatlan személy és épület vár a meghatározásra. Tizenöt év munkája került ebben az 1988-ban megjelent kötetben összefoglalásra.

E könyv elsősorban arról szól, hogy három avantgárdnak tekintett művész műveiben és szövegeiben hogyan reflektált a 20. századi modern természettudományos világképre. A tudomány és a modem természettudomány ugyan lépten-nyomon felbukkan a 20. századi magyar művészet történetében, de a kvantummechanika, a relativitáselmélet, valamint a relativisztikus kozmológia nyomai már jóval ritkábbak, különösen akkor, ha vizsgálódásunkat a huszadik század második felére szűkítjük. A szerző Gyarmathy Tihamér, Csiky Tibor és Erdély Miklós alkotásaiban fedezte fel egyértelműen a fizikai és kozmológiai értelemben felfogott modem természettudományos világképre történő szisztematikusan reflektálást.

A magyar műgyűjtés történetének egyik legnagyobb alakja a királyfai Pálffyak utolsó férfisarja, id. gr. Pálffy János (1829-1908), műgyűjtő és mecénás. Egy olyan családjeles tagjáról van szó, amely fontos szerepet játszott a magyar történelemben, és egy olyan egyéniségről, akinek végrendelete nyomán saját tulajdonából 178 festmény került a Szépművészeti Múzeumba. Ez az intézmény legjelentősebb gyarapodása volt - az Esterházy-képtár után mégis mind gyűjteménye, mind pedig személyisége szinte teljesen ismeretlen és rejtélyes maradt.

Dr. Németh Antal, a huszadik századi magyar rendezés egyik legérdekesebb alakja, aki működése idején állandó támadások kereszttüzében állt, s a későbbiekben hosszú évtizedekre kitöröltetett a hivatalos hazai színháztörténetből. Ugyanakkor azonban e színház- történet egyik mítoszává is vált, hiszen a Németh Antal-legenda az őt körülvevő mesterséges csend dacára végig jelen volt, s időnként meg is nyilvánította magát egy-egy utalásban, rövid méltatásban. Személye és munkássága az elmúlt években - igaz, óvatos fokozatossággal és megtorpanásokkal - ismét bekerülhetett a köztudatba.

A kortárs feljegyzések és visszaemlékezések kurta-furcsa képet adnak Jankovich Miklósról, s a későbbi értékelések is ellentmondásosan világítják meg tevékenységét. A kortárs feljegyzések és visszaemlékezések kurta-furcsa képet adnak Jankovich Miklósról, s a későbbi értékelések is ellentmondásosan világítják meg tevékenységét. Jankovich bogarasnak mondott, a hajdankor emlékeit szenvedélyesen gyűjtő és tanulmányozó tudós, az új intézményeket tervezetekkel és pénzzel támogató mecénás volt. Mellőzött, sértett emberként halt meg. Több mint fél évszázados munkálkodásának eredményeit az utókor számára elsőrendű, gazdag gyűjteményei, nagyrészt megvalósulatlan, töredékeiben is nagyszabású tervezetek, kiadatlan, lenyűgöző méretű katalógusok, bibliográfiák őrzik.

A kötet tanulmánysorozata egyetlen kisméretű falusi templom és a mellette fekvő udvarház feltárását mutatja be. A feltárás szó ezúttal elsősorban a régészet, a falkutatás és a falképfeltárás eszközeit jelenti, bár ugyanezzel a szóval illethetnénk a birtoklástörténetre és a családtörténetre vonatkozó okleveles anyag összegyűjtését is. A feltárás alapos és sokoldalú volt, ilyen az ismertetése is, mert az a célja, hogy a kicsiny nógrádi falu sokszor átépített templomából önálló karakterű épületeket rekonstruáljon. Ezek, ha anyagukban jórészt elpusztultak is, e rekonstrukció révén újraéledhetnek a tudományos megismerés számára.

VI. (III.) Károly császár művészeti propagandája elsősorban Bécs és - az ott tartózkodó külföldi követek révén - az európai udvarok felé irányult. Magyarországi megbízásainak száma nem volt nagy, de minden építkezésének nagy jelentőséget tulajdonított. Az országot ugyanis a török kiűzése után a Habsburg központi hatalom irányításával szervezték újjá, s ebben a műalkotásoknak, az építészetnek is fontos szerepet szántak. A Rákóczi-felkelés leverése után az építkezések is a Habsburg- uralom erejét, és a hatalmat szilárdan megtartó, a fegyveres felkeléssel szemben győzedelmeskedő uralkodó alakját állították az alattvalók elé. Ezt a korszakot, a XVIII. század első harmadát, az osztrák barokk nagy egyéniségeinek a tevékenysége határozta meg, s tette egyetemes művészi értékké. Ez az építészgeneráció teremtette meg az osztrák barokk önállóságát, az itáliai művészettől való függetlenségét,s egyúttal sajátos, a Birodalomban és a Habsburgok uralma alatt álló többi területen nagy hatást kiváltó stílusát.

Kastély elnevezésű épületek a 16. századot megelőzően is léteztek Magyarországon. Ezt már a 19-20. század fordulóján felfedezték egyes történeti művek és adattárak szerzői. A magyar királyságon belüli megjelenése és alakulása az általános európai kép szerves, ám sokszor helyi sajátosságokat is mutató része. Alakulása, az építészet többi műfajához hasonlóan, éppen az európai kép segítségével vázolható fel és magyarázható meg. Az összegyűlt adatok nyomán úgy tűnik, a középkori Magyarország területén az adattárban felsorakoztatottaknál több kastély lehetett. Számuk az ötszázat mindenképpen meghaladta. Ez a nagyjából félezer kastély azonban nem azonos időben létezett. Az adatok több kastélynak még a középkor folyamán bekövetkezett pusztulásáról, egyeseknek várrá való átépítéséről és mindezek mellett újabbak építéséről tudósítanak.

E tanulmányokA magyarországi múvészet történetének az 1300-1470 körüli korszak művészetét tárgyaló kötetén mint az emlékanyag legújabb áttekintésén alapulnak. Annak a kötetnek és ennek a munkának az anyaga közös; ez a hivatkozás lehetősége révén megkönnyíti a korszak tárgyalását. Az eltérés mindenekelőtt az ottani és az itteni kérelésfeltevés különbözőségében van. Az itt feltett kérdés: Miben járul hozzá a14. és a 15. század magyarországi emlékanyagának tanulmányozása a művészet és az egykorú valóság viszonyának ismeretéhez?