Hírek
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya, az MTA Magyar–Lengyel Történész Vegyes Bizottsága és a Bölcsészettudományi Kutatóközont Történettudományi Intézet Jelenkortörténet témacsoportja A kapcsolatok hálójában. A magyar–lengyel együttműködés ezer éve címmel tudományos konferenciát rendez 2019. október 3-án és 4-én az MTA Székházában (Bp. 1055 Széchenyi István tér 9.). A konferencia meghívója itt, a részletes program, az előadások rezüméi és az előadók életrajzai pedig itt érhetők el magyar és lengyel nyelven.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
2019. szeptember 11-én és 12-én az Országgyűlés Hivatalának Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága, a Veritas Történetkutató Intézet és Levéltár, valamint a kutatóközpontunk szervezésében kerül sor a „…minden édenek neve vad poklokat büvöl”. A Magyarországi Tanácsköztársaság című nemzetközi konferenciára. A megnyitónak és az első nap tanácskozásának 10:00 órai kezdette az Országház főrendiházi ülésterme at otthon, a második nap tanácskozásai kutatóközpontunk, illetve a Veritas épületében lesznek. A részletes program itt olvasható.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2019. augusztus 31-én levelet írt az MTA kutatóinak. A levél itt olvasható.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet 2019. szeptember 24–25-én emlékkonferenciát rendez Tarnai Andor (1925–1994) akadémikus halálának 25. évfordulója alkalmából. Helyszín: az intézet Eötvös Könyvtára (Bp. 1118 Ménesi út 11–13.). Részletes program itt érhető el, további részletek itt olvashatóak.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet „Lennék valakié”. Az Ady-kultusz és kisajátítási kísérletei 1906–2018 címmel 2019. szeptember 11–12-én konferenciát rendez a BTK Zenetudományi Intézet (Bp. 1014 Táncsics Mihály u. 7.) Bartók Termében. További részletek itt olvashatóak.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Fodor Pál, a kutatóközpontunk főigazgatója, az Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója és Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára vezette kutatócsoport munkájáról készült sajtóanyag ide kattintva olvasható. A kutatócsoport munkája komoly sajtóvisszhangot váltott ki. Az RTL Klub tudósítása itttekinthető meg, a Pesti Srácoké itt, az Indexé itt, a 444-é itt, az Euronews-é itt, a HVG-é itt, a 24.hu-é itt, a Magyar Nemzeté itt, a 168 Óráé itt, a Lokálé itt, a Mandineré itt, a Népszaváé itt, a Magyar Hírlapé itt, az Origoé érhető el.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ 2019. szeptember 24-én (kedden) 17:00 órai kezdettel könyvbemutatót tart az MTA Könyvtár és Információs Központ (Budapest 1051 Arany János u. 1.) II. emeleti konferenciatermében.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet létrehozta az Arany János-gyűjteményyt, amely az életmű szövegkiadásait, tudástárait, valamint az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából 2017–2018-ban rendezett emlékév tudományos eseményeit és publikációit tartalmazza. További részletek itt olvashatóak.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Megjelent Hörcher Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézet tudományos főmunkatársa Philosophers and the City in Early Modern Europe című tanulmánya a Routledge kiadónál, a The Routledge Handbook of Philosophy of the City című kötetben. A kötet ismertetése itt érhető el a kiadó honlapján.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Miskolci Egyetem Szenátusa a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetün igazgatója, tudományos tancsadója, Kecskeméti Gábor akadémikus részére 2019. szeptember 6-án elkötelezett, kimagasló színvonalú, kari és egyetemi szinten is meghatározó jelentőséggel bíró, nemzetközi hatású oktatói-kutatói, intézmény- és tudományszervezői, tudományos közéleti és vezetői munkájáért Pro Universitate kitüntetést adományozott. Az elismeréshez ezúton is gratulálunk.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
2019. szeptember 1-jétől a hatályos jogszabályok értelmében kutatóközpontunk neve: Bölcsészettudományi Kutatóközpont.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
2019. augusztus 27-én került sor a Hanák Péter Alapítvány díjának idei átadására a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben. Az Alapítvány célja: „fiatal és pályakezdő történészek támogatása". Az idén a díjat Szilágyi Adrienn és Bartha Ákos posztdoktor kutatók vehették át, míg Mihalik Béla tudományos munkatárs, tudományos titkár Anonymus-díjat kapott. Mindhármuknak ezúton is gratulálunk!
További cikkeink...
- Hörcher Ferenc előadása Belfastban
- Mit csinál az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja?
- Az MTA BTK nyilatkozata az Origo és a Pesti Srácok az MTA Prémium Posztdoktori Programjáról írt cikkeiről
- A reformáció és a katolikus megújulás latin nyelvű irodalma: új kötet az Irodalomtudományi Intézet kiadásában