a Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke 2019. november 6-án átadta kutatóközpontunk számára az MTA Kiválósági Tanúsítványát. Az oklevél, amely engedélyezi a BTK számára az MTA Kiváló Kutatóhely megnevezés, illetve azzal egyidejűleg az MTA logójának használatát, itt érhető el.
Hírek
- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A „Hadak útján” ‒ A népvándorláskor fiatal kutatóinak XXIX. konferenciájának kiemelkedő szakmai újdonsága a frissen előkerült új moldáviai magyar őstörténeti leletek és lelőhelyek lesznek. Ezekről a szakmai előadások mellett bemutatunk egy tudományos ismeretterjesztő filmet is, amelyet Czigóth Sándor független filmes szakember készített. A Magyarországon először itt látható, a kutatást és az egykori etelközi szállásterület nyugati részét bemutató film címe: Őseink és a Dnyeszter vidéke. Magyar őstörténeti kutatások Etelköz nyomában.
A film előzetese:
Mindenkit várunk sok szeretettel a konferencián!
Az esemény meghívója itt olvasható, a konferencia rezümékötete elérhető itt.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a kutatóközpontunk (MTA Kiváló Kutatóhely) kutatói is kulcsszerepet kapnak abban a 6 évesre tervezett nemzetközi programban, amely osztrák, német, amerikai és magyar kutatók együttműködésével valósul meg. Az Európai Kutatási Tanács (ERC) legrangosabb pályázatán (Synergy Grant) tízmillió eurós támogatást nyert, Integrating genetic, archaeological and historical perspectives on Eastern Central Europe, 400-900 AD (HistoGenes) című projekt célja Kelet-Közép-Európa népességtörténetének mélyebb megismerése a Római Birodalom bukása után, a nagy népvándorlások és a kora középkori politikai és kulturális változások időszakában. További részletek a Magyar Tudományos Akadémia honlpaján itt olvashatóak.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Mohács 1526–2026 – Rekonstrukció és Emlékezet” Kutatócsoport az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatóság közreműködésével rendezi meg az Új korszak határán Az európai államok hadügye és hadseregei a mohácsi csata korában és a Több mint egy csata: Mohács Az 1526. évi ütközet a magyar tudományos és kulturális emlékezetben című kötetek ünnepélyes bemutatóját 2019. október 9-én (szerdán) 11:00 órai kezdettel az Országház (Bp. 1055 Kossuth Lajos tér 1–3.), Delegációs-termében. A meghívó itt látható. A rendezvényre a regisztráció kötelező, kérjük, részvételi szándékát 2019. október 7-ig jelezze ezen az e-mail-címen: .
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
2019. október 25-én 10.00-21.00 között ismét látogatható a Magyar Tudományos Akadémia székházának első emeletén egy összefüggő, reprezentatív teremsor: a díszterem, a bizottsági termek (elnöki tanácsterem és képes terem) és a felolvasó terem – a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményeként funkcionálva.
Tárlatvezetések*
16.00 Az identitás terei. A képes és az elnöki tanácsterem reprezentációja.
18.00 A díszteremtől a bizottsági termeken át a felolvasóteremig
* Részvételi szándékát kérjük a email címen jelezze,
a vezetések min. 10 fő esetén indulnak.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Bizottsága által 2018-ban indított sorozat negyedik konferenciájának célja, hogy feltárja az alap- és alkalmazott kutatások közti viszonyokat, és áttekintse az alapkutatások hasznosítása során a tudomány és a társadalmi szereplők együttműködésének módjait.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Az Irodalomtudományi Intézet programja a Magyar Tudomány Ünnepére ide kattintva látható.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A magyar kisebbségek politikai integrációjának lehetőségei és korlátai a két világháború között címmel kerül sor 2019. október 15-én (kedden) 9:00 órai kezdettel a Társadalomkutató Központ Kisebbségkutató Intézet és a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet konferenciája a Humán Tudományok Kutatóházában (Bp. 1097 Tóth Kálmán u. 4., K épület 0.11-12.). A részletes program itt olvasható.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézet 2019. október 14–15-én Nők, időszaki kiadványok és nyomtatott nyilvánosság Magyarországon, 1817–1917 címmel tudományos konferenciát rendez a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban (Bp. 1051 Arany János u. 1.). A részletes program itt található, további részletek itt olvashatóak.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi, valamint Irodalomtudományi Intézet munkatársai közös könyvbemutatót tartanak 2019. október 31-én Topolyán, amelynek keretében Az Arany család mesegyűjteménye, Az Arany család tárgyai, Önarckép álarcokban és a „Melyik talál?” Arany János életében kézült képmásai című műveket ismertetik. Az esemény meghívója megtekinthető itt, további részletek itt olvashatók.
- Részletek
- Írta: Bölcsészettudományi Kutatóközpont
2018-ban indult útjára a Klaniczay Tibor emlékelőadás-sorozat (Tibor Klaniczay Memorial Lecture Series) a "Lendület" Hosszú Reformáció Kelet-Európában 1500‒1800 Kutatócsoport szervezésében. A sorozat második eseményére 2019. október 17-én 17:00 órakor kerül sor: Volker Leppin, a Tübingeni Egyetem professzora Reformation between Middle Ages and Early Modern Times címmel tart előadást az MTA Könyvtár és Információs Központban (Bp. 1051 Arany János u. 1.). A meghívó itt látható.
- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Alapelvek a kérvényezett nevek szakvéleményének elkészítéséhez
A HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont által anyakönyvi bejegyzésre alkalmasnak minősített utónevek jegyzéke itt érhető el.
További cikkeink...
- Tudományos konferencia az Akadémián: A kapcsolatok hálójában. A magyar–lengyel együttműködés ezer éve
- Konferencia Tarnai Andor emlékére az Irodalomtudományi Intézetben
- A Néprajztudományi Intézet bemutatja az Arany János-emlékév keretében készült könyveit
- Kecskeméti Gábor Pro Universitate kitüntetést kapott