- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Az Információs és Technológiai Minisztérium Mecenatúra néven új tudományos pályázatot hirdet a hazai tudományos kutatói közösség nemzetközi vérkeringésbe való bekapcsolódásának ösztönzésére és a nyílt tudomány hazai térnyerésének támogatására.
A pályázat valamennyi tudományterületen négy alprogramot foglal magában:
- részvétel külföldi konferencián (pályázható összeg 250.000 forinttól 1,5 millió forintig / év)
- nemzetközi konferencia hazai szervezése (pályázható összeg 3-10 millió forint / év)
- tudományos eredmények népszerűsítése, film, tévé, stb. (pályázható összeg 10-25 millió forint / év)
- tudományos kiadványok megjelentetése (pályázható összeg 3-8 millió forint / év)
Az egyes alprogramokban támogatgató célok és a részletes pályázati feltételek a pályázati felhívásban találhatók.
A pályázatokat az EPR felületén (OTKA felület) keresztül lehet benyújtani szeptember 7-től. A pályázat benyújtásának határideje október 7. 16 óra.
- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
Az MTA pályázatot hirdet nemzetközi konferencián való részvétel támogatására olyan fiatal kutatóknak, akik még nem töltötték be a 41. életévüket és köztestületi tagok. Pályázni 2022. január 1. és december 15. között megvalósuló rendezvényre lehet. A járványhelyzetre való tekintettel nemcsak személyes, hanem online részvételre is kérhető támogatás!
A pályázatokat 2022. május 30-ig folyamatosan lehet benyújtani az elektronikus pályázati felületen keresztül. A részletek ezen a linken találhatók.
- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
2021. október 30-ig lehet még pályázni a Magyar Tudományos Akadémia kétoldalú egyezmények alapján megvalósuló egyszeri utazások mobilitási támogatására.
Pályázatot benyújtani a felhívásban megjelölt relációkban, 2021-ben megvalósuló utazásokhoz lehet. A részletes tudnivalók ezen a linken elérhetők.
- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Magyar Tudományos Akadémia honlapján megjelent a nemzetközi kutatási projektek mobilitási támogatására kiírt pályázati felhívás. Pályázatot nyújthatnak be az „MTA Kiváló Kutatóhely” és a Támogatott Kutatócsoportok Irodája szervezeti keretében működő kutatócsoportok kutatói a felhívásban megjelölt relációkban.
A pályázati felhívás teljes szövege itt érhető el.
Kérjük, hogy a pályázni szándékozó BTK-s kutatók vegyék fel a kapcsolatot a Pályázati Irodával.
- Részletek
- Írta: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont
A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Kollár László az idei évben ismét meghirdette az Akadémiai Ifjúsági Díj pályázatot.
A korábbi évek gyakorlatától eltérően idén minden köztestületi tagsággal rendelkező fiatal kutató pályázhat, aki 2021. december 31-ig nem tölti be a 35. életévét, a díjazottak száma 18-ról 22-re nő, valamint megduplázódik az elismeréssel járó összeg.
Pályázni olyan egyéni munkával elért eredménnyel (könyv, szakcikk, doktori disszertáció stb.) lehet, amelynek tudományos értéke az elismerést indokolja.
A pályázat benyújtásával kapcsolatos információkról az Akadémia honlapján tájékozódhatnak.
Benyújtási határidő: 2021. szeptember 15.