Az 1891 óta megjelenő, legrégebbi magyar irodalomtudományi folyóirat idei első számát jubileumi áttekintés nyitja Kecskeméti Gábor főszerkesztő, az Irodalomtudományi Intézet igazgatója tollából, amely a magyar reneszánszkutatás jelenkori történetének legfőbb fejezetét, az 1970-től rendszeresen tartott reneszánsz-barokk konferenciák első ötven évét idézi fel. A lapszámban olvashatunk a kora újkori humanista szövegek tömegirodalommá válásától Kölcsey Ferencen és a Petőfi-pörön át Szabó Magda és Nagy Péter viszonyáig. A folyóirat felelős szerkesztője Csörsz Rumen István, Szemle rovatát Szénási Zoltán szerkeszti.


Irodalomtutorteneti kozlemenyek

Ízelítő a tanulmányokból:

Kecskeméti Gábor: A reneszánszkutatás magyar szakmai közösségének megteremtése és fél évszázados működése

„A reneszánsz közelmúltban végbement újraértését tematizáló mai tudománytörténeti és tudományelméleti szakirodalom szerint az 1980-as évektől, az elméletnek a reneszánsz tanulmányok területére való behatolásával mind a reneszánszkutatás, mind annak tárgya, a korábban harmonikusnak értékelt aranykor összegző képe is radikálisan átalakult. A klasszikus kiegyensúlyozottság statikus képe helyett egy konfliktusokkal teli és állandóan újrarendeződő korszak összképe rajzolódott ki, amelyben nincs esszenciális mintázat. A rend és a konszenzus képzete helyébe a szubverzióé és a disszidens törekvéseké lépett. A reneszánsz kétségekkel és nyugtalansággal áthatott időszak lett, amelyben a faj, a nem, az osztály rendszert bontó fogalmainak tematizálására utaló nyomokat fedeztek fel. Egyszerre ment végbe a kutatás specializálódása – a mikroszkopikus méretű résztémáknak is professzionális szakértői és nagyszabású összegzései lettek – és az interdiszciplinaritás térhódítása. Perspektívák és módszertanok összehangolhatatlan és áttekinthetetlen özöne lépett működésbe.”

Szigeti Molnár Dávid: Népkönyv és reformáció

„(…) két dolgot különösen szeretnék hangsúlyozni. Az egyik, hogy egy magyarországi cipszernek vagy erdélyi szásznak más volt a műveltsége, az irodalmi ízlése es az igényei, mint egy magyarnak. Peregrinusaik, vándor könyvkereskedők stb. jóvoltából ők nagyon jól ismerték a német könyvpiac (általában) legforgalomképesebb részét is, amelyben a drámai és a prózai alkotások nagy számban – vagy még inkább: természetesen – voltak jelen. A másik, hogy komoly árnyoldala van annak, hogy a magyar próza szükségszerűen a német irodalomhoz kötődött. A németek 16. századi irodalmát ugyanis szinte teljesen „leuralta” a reformáció. Nyugat-Europához képest ők is késtek tehát.”

Onder Csaba: Kölcsey Ferenc nyelvtudományi munkáiról. Első rész: Kölcsey, a filológus

„Mi a különbség a philologus es a grammatikus között? Milyen a jó philologus? Kölcsey szótárában a philologus nem feleltethető meg a nyelvésznek. A nyelvtudós jelentésben érthető nyelvész szó ekkoriban meg nem használatos, megalkotásra var. A látszólag ennek megfelelőjeként érthető korabeli grammatikus megjelölés ugyanakkor Kölcseynél a jó értelemben vett philologus ellenpárjaként szerepel. Vagyis Kölcsey határozottan megkülönböztette egymástól a grammatikust es a philologust. (…) Mindezt azért szükséges hangsúlyoznunk, mert bő tíz évvel később a philologia fogalma – minden korábbi ingatagságával együtt – egyre inkább a nyelvtudomány jelölőjévé válik.”

 Császtvay Tünde: A Petőfi-pör. Meg az évszázad üzlete 

„A Petőfi-művek tulajdonjoga (…) már az 1870-es évek közepéhez közeledve alapvető kérdésként került elő, és Gyulai – és nyilván nagyon sokan – tisztában lehettek annak anyagi vonzataival is. Ugyanakkor az Athenaeum ekkor kezdett igazán szembesülni azzal az akkor még alig-alig kipróbált jelenséggel is, hogy ami az irodalmi, filológiai összetűzések, viták és egymásnak feszülések szintjén gyilkos eredményeket indukált, ugyanaz a médiában folytatott botrányok és a sajtóban zajló negatív reklámok szintjén, üzleti szempontból jócskán képes felhajtani a keresletet, és kiugró nyereséget termel.”

Irodalomtutorteneti kozlemenyek osszesKép forrása: az Irodalomtörténeti Közlemények Facebook oldala

Sebők Melinda: Babits, a költő. Rejtőzködő tanulmány a György Oszkár-hagyatékban

„»Ma kortársai közül egyedül áll a magyar lyra csucsán« – György Oszkár ezekkel a szavakkal jelölte ki Babits helyét a modernség áramában, 1925-ben írott Babits, a költő című kéziratos tanulmányában. Amikor Babits költészetét tárgyaló írását papírra vetette, még nem sejtette, hogy kortársa lírai életművét részletesen bemutató tanulmánya életében sosem kerül nyilvánosság elé. A tanulmány, amelyet In memoriam György Oszkár kötetben rendeztem sajtó alá, 2016 júniusáig a Fejér Megyei Levéltár kéziratos hagyatékában lappangott.”

Soltész Márton: Szélkakasok és széplelkek. A Nagy Péter—Szabó Magda-vonal

„A kádári elit történetének vége közismert. Mégis azt hiszem: hőseim – akárcsak a másik oldal, az örökösen ellenzékben erőlködők, a tűrtek és tiltottak csoportjának tagjai – alapvetően jóravaló, sokra hivatott, jobb sorsra érdemes emberek voltak. 1956 üdvtörténete után épp 1989 tragédiája kellett ahhoz, hogy láthatóvá váljék: minden út a maga módján kudarcra ítéltetett. A 20. századdal a történelem bizonyos értelemben tényleg véget ért: nincs többé üdvözítő politikai és társadalmi formáció, nincs igaz ügy, igaz hit; az 1989-ben elbukó és felülkerekedő értelmiség – előéletétől és terveitől függetlenül – délibábok hőse.”

Bene Sándor: Kovács Sándor Iván (1937–2019)

„(…) az irodalomtörténet-író Kovács Sándor Iván »régimagyaros« agendája ugyancsak a József Attila-i alapvetésre mutat vissza. A Magyar Mű és Labanc Szemle erős aforizmában szögezi le álláspontját az elit irodalmat a populáristól elválasztóval szemben: »Egy nemzetnek csak egy költészete van«. Olvassuk hozzá Kovács Sándor Iván kommentárját: »Az axióma a nemzeti irodalom fejlődési ízeinek egységben látására és láttatására int, a rejtett kapcsolatok és vonzalmak történeti-pszichológiai megvilágítását parancsolja ránk, de kínálja a múlt feltámaszthatóságának szuggesztív lehetőségét is: a mából való magyarázást.« Előttünk áll A lírikus Zrínyi programja. A monográfia csak az akadémikus tudományosságnak tett gesztusból vállalja fel a hagyományos műfaji keretet: valójában sziporkázó esszék tűzijátéka, ahol két koncepciózus pontot találunk. A Zrínyi heroikus irodalomalapító gesztusától való szinte misztikus megérintettség az egyik, és a Syrena nyelvének, szemléleti formáinak a népi kultúra hagyományába való beágyazottsága a másik. (…) Mégis alapvetően újat és igazat mond akkor, amikor a kötet szervezőelvét a »metamorfózisokat« színre vinni kívánó poétikai törekvésben látja; amikor Zrínyit nem nemzeti ikonként, politikusként és hadvezérként, hanem a maga korának világirodalmában mélyen tájékozott, ciklusokat építő, új műfajt és költői nyelvet honosító költőként mutatja be.”

Hargittay Emil: Kiczenko Judit (1945–2020)

„Kiczenko Judit (…) 1992-ben kapcsolódott be a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának munkájába, a magyar szak egyik alapítója volt, 1994 és 1997 között a Magyar Irodalomtudományi Intézet intézetvezető docense. Oktatási és kutatási területe elsősorban a 19. század második felének és a századforduló irodalma volt. (…) Egy-egy újabb egyetemi kurzusra a nyári szünet egy jelentős részét felhasználva készült. Otthonról hozott könyveivel a hóna alatt ugyanúgy percre pontosan kezdte az óráit az utóbbi években is, fellelkesülve adott elő a tárgyalt témákról, gyakran később fejezte be az órákat. A hozzá írt dolgozatokat a legapróbb részletekig elemezte, ugyanúgy, mint évtizedekkel korábban. 2010-ben a Kar egyetlen díját, a minden évben csak egyetlen tanárnak adható Pázmány Emlékérmet nyerte el, s akkori ünnepi előadását észrevehető áthallásokkal Arany János lelkifurdalásokkal és fenntartásokkal befogadott Szent István-rendjéről tartotta meg. A fáradhatatlan munkát természetesnek tartotta, nem várt érte hangos elismerést. Sokirányú aktivitása ellenére inkább a háttérben szeretett maradni, most, az elmúlt napokban még róla készült fényképet sem volt könnyű találni. Az utóbbi években többet panaszkodott fáradtságról, de ismerve dinamikus személyiségét, ezt nem lehetett nagyon komolyan venni. A most induló tavaszi szemeszterben két előadást is vállalt a Kar szenior egyetemi kurzusán.”

A Szemle rovat tartalma:

A reformáció emlékezete. Protestáns és katolikus értelmezések a 16–18. században (Győri L. János)

Media and Literature in Multilingual Hungary (1770–1820) (Aradi Csenge)

Nagy az Isten állatkertje…: Állat(ság)ok a magyar irodalom- és művelődéstörténetben (Vígh Éva)


Az Irodalomtörténeti Közlemények az Írók Boltjában és a Penna Könyvesboltban kapható, illetve előfizethető az szerkesztőségi címén.