Andreas Schmidt-Schweizer által összeállított forrásgyűjtemények a Herder Intézet honlapján

A marburgi Herder intézet honlapján tették közzé a Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, Andreas Schmidt-Schweizer által összeállított Ungarn 1944/54–1985 című (német és magyar nyelvű) forrásgyűjteményt. Az oldal itt érhető el. A korábban szintén általa összeállított Umbruch in Ungarn című forrásgyűjtemény pedig itt tekinthető meg.


Bódi Lóránt és Huhák Heléna interjúi az UMSCENE – Unearthing the music projektről

ATVA Történettudományi Intézet munkatársai, Bódi Lóránt és Huhák Heléna 2020. július 6-án a Klubrádió Ötös című műsorában Para-Kovács Imre vendégeként (22. perctől, az adás itt érhető el), 2020. július 7-én pedig az ATV Start Plusz című műsorában beszéltek az UMSCENE – Unearthing the music nemzetközi projektről (az adás itt látható). A Bölcsészettudományi Kutatóközpont partnerintézményként vesz részt az egykori nem-demokratikus országok experimentális és underground zenei örökségével foglalkozó Európai Uniós programban.

„A projekt lényege az, hogy készüljön egy olyan adatbázis, amelyet bárki elérhet, és egy általános képet kaphasson erről a nagyon sokszínű kulturális színtérről, amely nagyon kevéssé látható, nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten. Van egy olyan kulturális öröksége Kelet-Európának és Spanyolországnak, Portugáliának, de ide vehetjük Görögországot is (amely szintén része a programnak), ahol olyan típusú diktatúrák voltak, amelyeknek – finoman szólva – nem az volt a céljuk, hogy ezek az örökségek, kulturális praxisok megőrződjenek. Ezeket szeretnénk láthatóvá tenni.”


„Ma sincs rá válasz, hogy miért indult el nyugatra a magyarság": a Mandiner riportja Türk Attilával

A Magyar Őstörténeti Témacsoport vezetőjével, Türk Attilával a magyar őstörténet aktuális kérdéseiről és kutatási helyzetéről készített interjút a Mandiner:

„Ha a legtömörebben szeretném összefoglalni a korai magyar történelmet, akkor az utóbbi évek bőséges, friss forrásanyaga alapján a következőket mondhatjuk el – összhangban a többi tudományág eredményeivel: a magyar nyelv uráli eredetű, de a formálódó magyarság a honfoglalás előtt török nyelvű, nomád népekkel élt együtt, ami nyelvi és kulturális szempontból is nagy hatással volt rá. Itt fontos hangsúlyozni tehát, hogy a nyelvtörténet és a néptörténet eltérő fogalmak és nem moshatók össze. Számos példát ismerünk arra, hogy ezek nem esnek egybe. A magyar nyelv a nyelvtörténeti kutatások mai állása szerint az Urál délkeleti előterében alakult ki, valamikor Kr.e. 1000‒500 táján.

382831 turk attila2Kép: Türk Attila archívuma

Fontos azonban zárójelben rögtön megjegyezni, hogy mindez nyelvészeti rekonstrukció megállapítása, vagyis maguk az uralisztikával foglalkozó szakemberek sem állítják, hogy ez egy olyan széles körben és ténylegesen beszélt nyelv lett volna, amint különböző nyelveket napjainkban tapasztaljuk. A logikai feltevést, mely szerint akkor a honfoglalást végrehajtó magyar népesség egy része is innen ered, az utóbbi évek bioarcheológiai kutatásai egyértelműen igazolták. Ez az ugor nyelvi eredetű közösség, amely bronzkor végén nomád életmódra tért át (a mai obi ugorok elődeivel együtt!) még kb. 1000-1500 évig az ugor nyelvi egységből kivált további nyelveket hordozó népességek közvetlen közelében élt.

A Kr. u. 9. század legelején (korábban ezt több kutató a 6. század közepére tette és teszi ma is) a régi nomád életmódú, ugor eredetű lakosság egy csoportja hordozhatta, beszélhette a legutolsó nyelvrokonaitól elvált önálló magyar nyelvet, de ennek történeti részletei még nagyon homályosak. Ez a nép a 9. század legelején (korábban ezt a 6. század közepére tettük!) gyors vándorlással átkelt a Dél-Urál térségén, valószínűleg az Urál folyó völgyén át. A kiváltó okok között ma elsősorban azt a keleti, részben az Altaj térségéből kiinduló népmozgást sejtjük, amelyet régészetileg a szrosztki kultúra uráli feltűnésével hozhatunk összefüggésbe. Ez talán a mai baskírok elődeinek feltűnéséhez köthető a régióban, de az ujelgi és honfoglaló csontminták egyes paleogenetikai vizsgálatai is erre utalnak.”

A riport teljes egészében itt érhető el.


Megjelent Kádas István kötete

Megjelent  Kádas István, a „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport kutatójának első önálló monográfiája A megye emberei – A szolgabírói hivatal és viselői Északkelet-Magyarországon (1329–1545) címmel. A kötetben elsősorban Sáros vármegye szolgabírói elevenednek meg, de nemcsak a hivatal, hanem maguk a tisztségviselők – családi, rokoni kapcsolataik, presztízsük, kapcsolati hálójuk – is fontos hangsúlyt kapnak. A könyv a Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések című sorozat legújabb kiadványa.

Kadaskonyv„Az egy-egy megye működését vagy társadalmát vizsgáló tanulmányok eddig csupán résztémaként foglalkoztak a szolgabírák társadalmi hátterével, a szolgabírák kapcsolati hálója, házassági stratégiái, lokális kapcsolatrendszere kevés hangsúlyt kapott. A szolgabírói rokonságok felvázolását követő fejezetekben a megyetörténet ezen tartozását igyekszem – részben – kiegyenlíteni Sáros megye középkori, 1329 és 1545 közötti szolgabíróinak vizsgálatával.

Az elemzés során előbb a szolgabírói hivatal presztízsét, annak változásait, illetve a hivatalviselő személyek vagyonát vizsgálom, majd ezen tisztségviselők lokális és regionális kapcsolatrendszerére, annak tényezőire fókuszálok. Az elemzés fő célkitűzése a szolgabírákat adó társadalmi réteg lehető legpontosabb körülhatárolása, valamint elhelyezése a megyei nemességen belül” – mutatott rá a szerző.

A kötet tartalomjegyzéke itt, az Előszó és a Bevezetés pedig itt olvasható.

A vásárlási információk itt találhatók.  


Tóth Ferenc kutatásairól a Magyar Nemzetben

2020. június 12-én – ünnepelték az első állandó és a mai napig aktív franciaországi huszárezred, a Bercsényi-ezred (Régiment de hussards Berchény) alapításának 300. évfordulóját. A neves eseményről a Magyar Nemzet hétvégi számában is megemlékeztek, ahol Tóth Ferenc, a Történettudományi Intézet tudományos tanácsadója kutatásai alapján idézték fel a három évszázaddal korábban történteket.

Huszrok„A magyarok aránya a 18. század hetvenes és nyolcvanas éveiben már csupán egy-két százalék volt. A tisztikar egy része egészen a francia forradalomig magyar, illetve magyar származású maradt. Megtalálható közöttük a magyar nemesség színe-virága: a Bercsényi, Dessewffy, Esterházy, Kisfaludy családok tagjai.” – mutatott rá a kutató, aki az alakulta modern kori története kapcsán pedig az alábbiakat emelte ki:

„Bár hasonlítanak a Bercsényi-huszárok az Idegenlégió katonáihoz, két különálló egységről van szó. Mivel főleg afrikai hadműveletekben együtt is bevetették őket, ezért gyakran keverik őket. A hadkiegészítés az Idegenlégió esetében alapvetően külföldiek közül történik, a másik alakulat esetében ez döntően belföldről zajlik. […] Az alakulatot ma Első Bercsényi Huszár Ejtőernyős Ezrednek hívják, ünnepi alkalmakkor kuruc nótákat énekelnek a katonák – magyarul. Nagy valószínűséggel nem tudják, miről szól a Bercsényi-bujdosó, de a szöveget megtanulják.”

A teljes cikk itt olvasható.


Interjú Pótó Jánossal a Fidelióban

A Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa, témacsoport-vezetője, Pótó János 2020. június 25-én a Fidelionak nyilatkozott Így kell tenni a kényelmetlen emlékművekkel: tudomásul venni, hogy vannak címmel.

1198„A rendszerváltozások során a 20. században Magyarországon szinte törvényszerűvé vált a képrombolás. Az ikonoklaszmosznak két típusa különíthető el ebben a korszakban. Az egyik a „spontán-érzelmi”, amikor a szimbólum megsemmisítése része a múlt megsemmisítésének. A másik a „tudatos-tervezett”, melynek célja a térfoglalás, az erődemonstráció és az önpropaganda. Mindkettőben közös, hogy az emléket kultusztárgynak tekintik, és a múlt bűneiért egy bűnbaknak kinevezett szimbólumon állnak bosszút.” – hangsúlyozta a kutató.

A teljes interjú itt olvasható. A témához kapcsolódóan pedig 2020. június 25-én az Artportalon jelent meg egy írása Mennyire legyünk naivak? Köztér, emlékezet, hatalom Magyarországon címmel, a cikk itt olvasható.


Egy rabszolga-kereskedő Lajos király udvarában

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont „Lendület” Középkori Magyar Gazdaságtörténet Kutatócsoport Havi Színes címmel indított rovatának júniusi számában a kutatócsoport tagja, Gál Judit: Egy rabszolga-kereskedő Lajos király udvarában című írása jelent meg.

A Magyar Királysághoz tartozó Dalmácia területén számos firenzei születésű kereste boldogulását, közéjük tartozott Taddeo di Jacopo da Firenze, aki 1377-ben 144 velencei dukátot kitevő kereskedelmi ügyletet bonyolított le Zárában, három vásárlója egyenesen Anconából hajózott át az Adriai-tenger túlpartjára. A gazdát cserélt portéka mennyiségét tekintve éppen egy tucatot tett ki, tartalmára nézve tíz nőből és két férfiből állt, életkoruk 10 és 30 év között változott.

GAL 03 rabszolgavsrFogságba esett keresztények az algíri rabszolgavásárban. Illusztráció Pierre Dan: Christian Historie van Barbaryen (1684) című művében (British Library)

A firenzei Taddeónak talán ez volt az első rabszolga-kereskedelemben szerzett tapasztalata, de bizonyosan nem az utolsó. Hiszen még ugyanebben az évben, s majd a következő esztendőben legalább négy alkalommal bocsátott áruba különböző személyeket honfitársának, Domenico di Francescónak. Egy ekkor kelt zárai közjegyzői irat tanúsága szerint velencei kereskedőkkel is kapcsolatban állt, akiknek szintén szolgákat adott el.

A teljes cikk itt olvasható.