+36 1 224 6700    titkarsag@btk.mta.hu

Az Állami Számvevőszék 2020. február 21. napján tette közzé hivatalos honlapján a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont vagyongazdálkodásáról szóló, a 2016 és 2018 közötti időszakra vonatkozó jelentését.

A jelentés összefoglaló megállapítása szerint:

„A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont a 2016. és 2017. években nem biztosította a közvagyon megőrzését, ami kockázatot jelentett a kutatási közfeladatok célszerű ellátására. A 2018. évi vagyongazdálkodásban a vagyon megőrzése szempontjából kockázat nem merült fel.”

Az Állami Számvevőszék a megállapításait arra alapozva fogalmazta meg, hogy véleménye szerint a Kutatóközpont által teljesített adatszolgáltatás nem tartalmazta az analitikus és a főkönyvi nyilvántartás egyeztetésének dokumentumait a 2016–2017. évek egyeztetéssel lefolytatott leltározása vonatkozásában. A 2018. évi mennyiségi felvétellel lefolytatott leltározást az Állami Számvevőszék szabályszerűnek és teljeskörűnek minősítette.

A Kutatóközpont a jelentéstervezettel kapcsolatos észrevételeit az Állami Számvevőszék részére megküldte. (A dokumentum itt érhető el.) Az ellenőrző szerv a jelentés elkészítése során a Kutatóközpont észrevételeit nem vette figyelembe és az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. tv. 29. § (3) bekezdésében foglaltak ellenére azokat nyilvánosságra sem hozta. A tények tisztázása helyett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt ellenőrzés lefolytatására kérte fel.

Az Állami Számvevőszék által megfogalmazott megállapítások ellenére szeretnénk minden érdeklődőt megnyugtatni, hogy a Bölcsészettudományi Kutatóközpontnál a vagyon megőrzése és gyarapítása, valamint az alaptevékenységként ellátott kutatási tevékenység mind az ellenőrzött időszakban, mind pedig a korábbi években maradéktalanul biztosított volt.

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6700

E-mail

titkarsag@btk.mta.hu