+36 1 224 6700    titkarsag@btk.mta.hu

A bölcsészettudományok abban a formában, ahogyan mi ismerjük és műveljük őket – azaz a tudományosság modern kritériumai szerint – a felvilágosodás után, a 19. század elején jöttek létre. Ekkor zajlott le a szakterületek elkülönítése, a vizsgálandó anyag meghatározása, a szakmai szabályok rögzítése, ekkor alakult ki a szakmai intézményrendszer. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az emberi civilizáció és kultúra vizsgálata ne lett volna jelen az azt megelőző korszakokban is, de mind a régészet, mind a művészeti tárgyak gyűjtése, az irodalmi szövegek értelmezése, alapvetően más szabályok szerint történt. A különbség nagyobb volt, mint a korábbi évszázadok változásai. A kortársak is úgy érezték, hogy új korszak kezdődött ezeknek a diszciplínáknak az életében, és az azóta működő tudományosság folyamatossága is azt bizonyítja, hogy mai szakterületeink közvetlen előzményeként erre a korszakra kell tekintenünk. A 19. század eleje egyszersmind a nemzeti gondolat megszületésének, és a nemzeti mozgalmak kibontakozásának az időszaka is térségünkben.

A 2014. december 2-án a „Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon” című OTKA (K 108670) projekt keretében megtartott műhelykonferenciánk előadásai arra keresték a választ, miképpen befolyásolta a 19. százaban a nemzeti gondolat a tudományosság definícióit az ókor- és a koraközépkor vizsgálatának különféle területein. Az ülésszak délelőtti szekcióinak első három előadása egymáshoz szorosan kapcsolódva a hazai és az európai ókorkutatás saját korának Zeitgeistjétől áthatott mivoltát tárta a hallgatóság elé. Ritoók Zsigmond előadása bemutatta, hogyan befolyásolta August Wolf alapvető tanulmánya (Prolegomena ad Homerum) a korai romantika képét a nemzeti eposz kialakulásáról, és milyen konkrét következményei voltak egyes nemzeti költői törekvések meghatározásában Wolf tudományos felismeréseinek, illetve téziseinek. Ferenczi Attila azt vizsgálta, hogyan határozza meg a római irodalom történetének viszonylag későn induló magyar nyelvű előadásait a korszak magyar irodalmának dilemmái, a romantikus irodalom kérdésvilága. Hajdu Péter azt a folyamatot elemezte, amely során a 19. század irodalmi életére jellemző „irodalmi szalon” képzetét visszavetíti a korszak tudományos irodalma az ókorba, és létrehozza az „új költők” költői mozgalmáról szóló történeti elbeszéléseket. A délelőtti szekció záróelőadásában Szentesi Edit a Magyar Nemzeti Múzeum 19. századi történetének három szeletét tárgyalta az alapítástól a nagy nemzeti gyűjteménnyé válásig. Az előadás érzékletesen mutatta be, milyen utak vezettek az alapító által meghatározott koncepciótól a 19. század végére kialakult múzeumképhez, külön kitérve mindazon – nem ritkán technikai – nehézségekre is, melyek a gyűjtemény struktúrájának megfelelő múzeumépület kialakítását és a folyamatosan bővülő anyagok látogatók számára történő bemutatását övezték.

A délután szekció első két előadója, Vásáry István turkológus akadémikus és Sándor Klára nyelvész a magyarországi keletkutatás 19. századi csomópontjait vették górcső alá. Vásáry áttekintette a hazai orientalisztikai kutatások főbb irányzatait a 19. század eleji kezdetektől a következő évszázadba átvezető folyamatokig. Előadásában külön hangsúlyt fektetett a keleti stúdiumok hazai fejlődésének a nemzeti tudományosság igényei által meghatározott jellegzetességie bemutatására, elhelyezve ezt a korabeli európai viszonyrendszerben. Kitért emellett azon 19. századi magyar orientalisták életművének felvonultatására is, akik a nemzeti tematika mellett elsősorban a nemzetközi tudományosság által kiemelten kezelt területeken tevékenykedtek, s így a hazai tudományos közéletben kevéssé vagy alig váltak ismertté. Sándor Klára az orientalisztikai kutatásokkal szoros összefüggésben a székely írás kérdését elemezte az írásjelek reneszánsz kori megítélésétől a modern kori használatuk által felvetett problémákig. Áttekintésében világosan rámutatott azokra a szempontokra, amelyek megakadályozták a székely írásnak a nemzeti önazonosságtudat kiemelt elemei közé történő betagozódását, s amelyek így az írásrendszer kutatására is komoly hatást gyakoroltak.

A tanácskozás utolsó szekciójának két előadása a 10. századi magyar művészet két típusát, a vizuális művészeteket (egészen pontosan a magyar honfoglalás kori ornamentikát), illetve a honfoglalás kori hadművészetet állította fókuszba. Bollók Ádám a 10. századi ornamentika kutatásának főbb vonulatait vázolta fel. Elsősorban Pulszky Ferenc és Hampel József írásaira koncentrálva megkísérelte bemutatni, hogy miként határozták meg a magyarsággal kapcsolatba hozható legkorábbi tárgyi emlékanyag művészeti értékelését a 19. században a nemzeti ornamentikáról Európa-szerte zajló viták, illetve az 1850-es évektől kibontakozó iparművészeti mozgalom. A műhelykonferencia záróelőadásaként B. Szabó János ismertette a honfoglalás kori magyar hadviselés 19. századi kutatásának főbb irányait. Elemzésében világossan mutatott rá a magyar történeti irodalomba kalandozásokként bevonult hadjáratok korabeli megítélésében érzékelhető nemzeti félelmek által motivált túlzásokra, valamint a nemzeti történelem discső kezdeteit övező elvárások megjelenésére.

A konferencián minden második előadás után nyílt lehetőség hozzászólásokra és kérdésekre. Az így kibontakozó élénk eszmecsere hozzájárult az előadások mondanivalójának mélyebb megértéséhez, nem egyszer további kutatásokra ösztönözve csoportunk tagjait.

Bollók Ádám

40,10,0,70,1
25,600,60,1,3000,5000,25,800
90,150,1,50,12,30,50,1,70,12,1,50,1,1,1,5000
0,1,1,0,2,40,15,5,2,1,0,20,0,0

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6700

E-mail

titkarsag@btk.mta.hu