A OTKA által támogatott Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon kutatócsoport konferenciájára 2014. június 10-én került sor. A konferencia előadásai a tény és a fikció kölcsönhatását, elmosódó határait tárgyalták különböző tudományterületeken és művészeti ágakban.

A konferenciát nyitó előadásában Gyáni Gábor, a kutatócsoport vezetője a történettudomány és a történelmi regény (tágabb értelemben pedig a művészet) közötti, hagyományosan élesnek gondolt különbség ellen érvelt, elsősorban Paul Ricœur és Frank Ankersmit gondolatmenetét felhasználva. Ricœur szerint a történelemtudomány és az irodalom hasonlít a cselekményesítés eljárásában, és referencialitásukban sincs sok különbség, mivel mindkettő elsősorban reprezentálja a valóságot. Ankersmit különbséget tesz szabályozott és szabályozatlan reprezentáció között. Szerinte történettudomány és irodalom abban hasonlítanak, hogy a valóság megismerését egyrészt nem közvetlen tapasztalás, másrészt érzékszervi korlátok limitálják, ezért mindkettő csak a valóság egy aspektusát képes reprezentálni. Gyáni előadását azzal a megjegyzéssel zárta, hogy a történettudomány és a művészetek közötti, helyenként elmosódó határ ellenére szó nincs arról, hogy a kettő megegyezne.

A konferencia első blokkjában, ahol Dávidházi Péter volt az elnök, az irodalomtörténeti megközelítés kapott főszerepet. Török Zsuzsa előadásában Szécsi Mária alakjának reformkori értelmezését vizsgálta. A 19. század középkor-képe Török szerint nagyban támaszkodott fikciós művekre (pl. Walter Scottra), Szécsi Mária esetében Gyöngyösi István Márssal társolkodó Murányi Venusára. Török előadását Arany János Murány ostroma című művére fűzte fel. Kimutatta, hogy Arany (Gyöngyösi nyomán) képes volt Szécsi alakjában megfesteni a kortárs elvárásokhoz igazodó honleány képét, aki harcos amazonságát érzelmes női szerepre cserélte.

Hites Sándor előadásában a gazdasági jelenségek, azon belül is a nemzeti vagyon képzetét vizsgálta a 19. század második felének szépirodalmában. Elsőként összevetette a közgazdaságtan egzaktnak tartott tudományát és az irodalmat reprezentativitásuk alapján, majd röviden kitért arra, hogyan jelent meg a nemzeti vagyon fogalma szépirodalmi szövegekben Fáy Andrástól Jókai Mórig.

Völgyesi Orsolya előadása Kállay Ferenc politikai nézeteit rekonstruálta. A ma már kevéssé ismert, de saját korában befolyásos értelmiségi Kállay „politológiai” munkásságában az államformák elemzése kapott főszerepet, ami alapján Kállay Magyarország és Anglia között párhuzamot vont, a magyar alkotmányt történeti alapon nyugvó feudális rendszernek titulálva.

Mikos Éva előadása a rege műfaját járta körül. A magyar irodalomban az 1840-es években lejátszódott népies áttörés nyomán az eposz-pótlékként funkcionáló rege különösen a vidéki értelmiség körében vált népszerű műfajjá. Azonban nem „tisztán” népi műfajról van szó: különösen az első mondagyűjtő Kővári László szövegeinél egyértelmű, hogy azok a vidéki középosztály tudását, múltképét tükrözték, azaz a történettudományból a középosztályi iskoláztatás és kultúra közvetítésével lett népies irodalmi műfaj. A rege a század második felében a kibontakozó ponyvairodalom kedvelt műfaja lett.

A délutáni, második blokkot Székely Miklós előadása nyitotta az ipari múzeumokról, azon belül is a kolozsvári és marosvásárhelyi múzeumokról. Megállapította, hogy az iparmúzeumok sokkal inkább az iparosképzés szertáraiként, mint valódi múzeumként működtek, ez is volt az eredeti céljuk.

Tallián Tibor előadásában Szénfy Gusztáv zenetudós munkásságát vette górcső alá. A maga korában ismert és befolyásos Szénfy arra tett kísérletet, hogy megalkossa a magyar népzene tudományos alapú rendszerét. Bár Szénfy számos hangzatos kijelentést tett erről a munkájáról, valójában soha nem írta meg úttörőnek szánt művét.

Lajtai Mátyás a cigányzenész-életút toposzát vizsgálta a 19. század közepétől a második világháború hajnaláig különböző elbeszélő forrásokban. Megállapította, hogy létezett egy meglepően statikus motívum-sorozat a történetekben: a cigányzenész szegény sorból származik, tehetsége révén magasra jut, ennek ellenére nem nyer bebocsátást a „magasabb körökbe.” Jelentősebb vagyont nem tud felhalmozni, és élete végén szegénységben hal meg (stb.). Lajta előadása alapján a toposz vizsgálata lehetőséget kínál a cigány és a nem cigány társadalmak közötti kapcsolat elemzésére.

A konferenciát záró előadások a művészeti reprezentáció és a tudomány viszonyával foglakoztak. Gellér Katalin a gödöllői művésztelep, elsősorban Körösfői-Kriesch Aladár műveit vizsgálta előadásában. Arra a megállapítása jutott, hogy a gödöllői festők koruk tudományossága alapján (Ipolyi Arnold, illetve kortárs néprajzi kutatások a Balkánon és Ázsiában) historizáló elemekkel dolgozó szecessziós festészetet hoztak létre.

Cieger András az Országház belső tereit díszítő alkotások recepciójával foglalkozott. Megállapította, hogy Munkácsy Mihály Honfoglalás című képét a kortárs közvélemény erősen kritizálta békés üzenete és ünnepélyes kimértsége miatt; Feszty Árpád dinamikus képe (az ún. Feszty-körkép) sokkal jobban megfelelt a közvélemény elvárásainak. Munkácsyt a tudomány oldaláról is kritika érte: hiába gyűjtött az Alföldön „valódi” magyar arcélű modelleket és kért adatokat a Tudományos Akadémiától, például Török Aurél és Szendrei János pont azzal vádolta, hogy Munkácsy képén nem elég magyarok a figurák, és hiányolták a régészeti, antropológiai kutatások felhasználását a dicső honfoglalók megformálásában.

A konferenciát záró előadásban ifj. Bertényi Iván a Werbőczy Istvánnak emléket állító szobor történetén keresztül vizsgálta a Werbőczy-kép változását. A szobrot eredetileg Ferenc József adományozta Budapestnek és nyilvánvalóan jól megfelelt a századforduló közízlésének, illetve a magyar állameszmének. A két világháború között megjelenő népi írók szemében azonban Werbőczy a „régi rend” megtestesítője, a parasztság nyomorának okozója volt. Ezért 1945-ben Werbőczy szobrát ledöntötték a május elsejei ünnepség résztvevői. Bertényi hangsúlyozta, hogy ez az aktus nemcsak a kommunista párt múltszemléletéből, hanem például a népi írók történelemképéből is fakadt. Azaz a szobor felállításának és ledöntésének a hátterében egyaránt egy politikailag motivált történeti fikció állt.

Varga Bálint