2014. május 13-án került sor a Fejezetek az első világháború médiatörténetéből című konferenciára a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Médiatudományi Kutatócsoportja szervezésében, amely a kutatócsoport ötödik konferenciáját jelentette. (Az eddigi konferenciák beszámolói a kutatócsoport honlapján olvashatók.)

A konferenciát Balogh Balázs, a BTK főigazgató-helyettese nyitotta meg. Köszöntőjében a konferenciával kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a BTK egyik célja éppen az, hogy egy-egy téma interdiszciplináris feldolgozását lehetővé tegye olyan témacsoportok alakításával és fenntartásával, amelyek különböző tudományterületek kutatási eredményei összegzik.

A médiatudományi kutatócsoport az egyik legaktívabb ilyen kutatócsoport a BTK keretein belül. A mostani konferenciának az első világháború időszaka volt a témája, aminek különleges aktualitást ad a világháború kitörésének 100. évfordulója. Az első világháború, a „nagy háború” kitörésekor a kortársak nem tudták, mi lesz belőle, milyen hosszú ideig fog tartani és milyen veszteségekkel jár, és hogy milyen messze ható következményei lesznek – többek között Európa térképének átalakítása, valamint az egész régi világ megszűnése. Magyarország különösen nagy veszteségeket szenvedett el, 4 millió katona vett részt a háborúban, 660 000 halottal, ami – nem számítva a második világháború civil áldozatait – Magyarország történelme során elszenvedett legnagyobb háborús veszteségét jelentette. A nagy háború időszaka a mindennapi életet is átalakította, hatása a parasztság életében is megmutatkozott, amit a néprajzkutatás is megerősít.

Révész T. Mihály c. egyetemi tanár (Eötvös Loránd Tudományegyetem): Médiaviszonyok az első „nagy háború" éveiben című előadása a magyarországi sajtópolitikával foglalkozott az első világháború éveiben. Bemutatta a dualizmus kori magyar sajtó helyzetét, jellegzetességeit, majd mindezek változását a századforduló, majd különösen a világháború alatt, a sajtó tömegesedését, a hírújságírás terjedését. A háborús cenzúráról szólva hangsúlyozta, hogy a háború miatt minden hadviselő fél (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia, Egyesült Államok) bevezette azt, szigorú feltételekkel és szankciókkal. Ismertette a magyarországi sajtótörvényeket (az 1914-es liberális sajtótörvényt, majd a háborús időszakban ezt felülíró rendeleteket), és az ezekről folyó vitákat. A magyarországi cenzúráról elmondta, nem általános cenzúra volt, hanem bizonyos lapokra és témákra vonatkozott. A cenzúra témái – azaz a tabutémák – közé tartoztak a munkásmozgalom hírei (sztrájkok, tüntetések), a háborús ellátási nehézségek (élelmiszerhiány, ellátási zavarok), bizonyos hadiesemények, külföldi forradalmi hírek és a nemzetiségi ellentétekről szóló híradások. A cenzúra működése lehetett bizonyos részek (szövegek vagy képek) kihúzása az újságokból, nagyobb vétség esetén elkobzás, és nagy ritkán időszakos betiltás.

Szőts Zoltán Oszkár (az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa, az ELTE doktorandusza) 16-os honvéd, Négyes honvédek háborús lapja, Cibo viccek – katonai tábori újságok az első világháborúban címmel a tábori újságokról tartott előadást. Magyarországon a korszakban nagyon fejlett, a nyugat-európaihoz hasonló sajtóélet létezett, minden társadalmi rétegnek megvolt a maga újságja. A dualizmus idején mintegy 50 katonai lap létezett, a világháború kitörésekor új műfaj csatlakozott hozzájuk: a katonai tábori újságok típusa. A háború alatt 74 katonai tábori lap létezett a Monarchia területén, nem mind magyar nyelven természetesen. Az Országos Széchenyi Könyvtár gyűjteményében ezek nagyrészt megtalálhatóak, és egy igen jelentős, jórészt még feldolgozatlan forrásanyagot képeznek. Az előadó ismertette az eddigi ezzel foglalkozó szakirodalom egészét, és jelezte a gyűjtemény forrásként való felhasználásának lehetőségét. A tábori lapokat katonák írták, szerkesztették társaiknak, hírek közlésére, az információk terjesztésére, a harci szellem fenntartására, némelyikben publicisztikai vagy akár humoros részekkel. Készítésük általában nagy nehézségekkel járt, az általában néhány oldalas lapokat anyagi nehézséggel küszködve, kevés személyzettel, hiányos felszerelésű kis nyomdákban állították elő, változó terjedelemben és rendszertelen megjelenéssel. A lapok között voltak szórakoztató céllal készültek is, sőt, kifejezetten humoros sajtótermékek is.

Landgraf Ildikó tudományos főmunkatárs (MTA BTK Néprajztudományi Intézet) Háború és béke képei a magyar képes családi lapokban az első világháború alatt című előadásában azt mutatta be, hogy a nagyközönségnek szánt Vasárnapi Ujság hogyan jelenítette meg a háborút az olvasóknak. Az első világháború több szempontból is különbözött az addigi háborúktól; az egyik leggyakrabban alkalmazott jelző erre a „totalitás”, amely korábban nem tapasztalt módon jellemezte a háborút, a közéletet, az államot, a társadalmat és az ellenségképet. A sajtó kulcsszerepet játszott abban, ahogyan a háború a hátország mindennapjaiban is megjelent. A Vasárnapi Ujság a képes családi laptípust képviselte, a szórakoztatva tanító informatív hetilap széles közönséghez jutott el. Illusztrációi igényesek voltak, rajzokat, metszeteket, majd fotókat közölt, amelyek éppen a háború idején kerültek többségbe a metszetekhez képest. A háború alatt, a háború első éveiben a képek mintegy háromnegyede a háborúhoz kapcsolódott: harctéri jelenetek, a katonák mindennapjait bemutató képek, tájképek a háborús térségekből, hadifoglyokat és katonai sírokat ábrázoló képek. 1917–1918 folyamán azonban az elhúzódó, egyre súlyosabb veszteségeket okozó háború miatti kiábrándultság mind jobban érződött a Vasárnapi Ujság képein is, az összes illusztráció kevesebb mint fele foglalkozott ekkor a háborúval. Ezzel a Vasárnapi Ujság 1916 után visszanyerte korábbi enciklopédikus, irodalmi jellegét.

Ábrahám Barna tudományos munkatárs (MTA BTK Történettudományi Intézet) Szlovák sajtó – kormányzati sajtópolitika a nagy háború évei alatt című előadásában a háború alatti monarchiabeli szlovák sajtó helyzetét, jellegzetességeit, fő orgánumait mutatta be. A dualizmus idején a szlovák sajtó folyamatosan bővült, olvasóközönsége szélesedett. Az egyházi és szakmai lapok mellett politikai lapok is léteztek, valamint megjelent az amerikai szlovákság sajtója is. A háború kitörése, a háborús cenzúra nehézségeket jelentett a szlovák lapoknak, hiszen a nemzetiségi törekvések és az emigráns lapok egyaránt cenzúra alá estek. Anyagi nehézségek is akadályozták a rendszeres megjelenést, így míg 1914-ben még 33 szlovák lap létezett, 1918-ban már csak 28. A 9 szlovák nyelvű politikai lap átvette a hivatalos haditudósításokat, de mivel nem naponta jelentek meg (hetente többször, de nem naponta), így az olvasóközönség a hírek miatt átpártolt a több és gyorsabb információt közlő német vagy magyar nyelvű napilapokhoz. Az előadó ismertette a legfontosabb szlovák lapokat, szerkesztőiket, jellemezte helyzetüket, hangvételüket. A szlovák kulturális lapok leginkább az anyagi nehézségek (alig volt előfizető) miatt szinte teljesen megszűntek a háború alatt. Az egyházi lapok, mivel nem politikai jellegűek voltak és nem is nemzetiségi törekvésűek, nem estek cenzúra alá, így leginkább azok maradtak meg. A kormány a nemzetiségekkel szembeni sajtópolitikájában a cenzúrát a nemzetiségi törekvések és háborúellenes cikkek esetében érvényesítette, ami időnként betiltást jelentett az adott lapoknak.

Klestenitz Tibor tudományos segédmunkatárs (MTA BTK TTI) A katolikus sajtó az első világháborúban című előadásában bemutatta, hogy a katolikus sajtó is megváltozott a háború idején. Az első világháború a magyarországi sajtóviszonyokat is átalakította, és a katolikus sajtómozgalomra is nagy hatással volt az új igények megjelenése – többek között a hírek fontossága, a sajtó szerepének megnövekedése és bizonyos „háborús vallás” megjelenése. A háborús lelkesedés, majd az azt követő elkeseredés, az ellátási nehézségekkel együtt nemcsak a vallásosság iránti igény átmeneti fellendülését, hanem a katolikus sajtó újrapozicionálódását is eredményezte. Az előadás különösen két személy, Csernoch János esztergomi érsek, bíboros-hercegprímás és Bangha Béla jezsuita szerzetes, teológus személyével, illetve a sajtóval kapcsolatos véleményével és tevékenységével foglalkozott. A Bangha Béla által 1912-ben alapított első magyar nyelvű jezsuita kulturális folyóirat, a Magyar Kultúra belesimult a háborús szellemiségbe, és a későbbiekben már nem tűnt alkalmasnak arra, hogy az újabb igényeknek – a háborúból való kiábrándultság idején az elégedetlenkedő nép megszólítása a liberális vagy éppen baloldali sajtó ellenében – megfeleljen. Ez vezette Bangha Bélát arra, hogy egy új katolikus napilap megindítását tervezze. (Az akkor katolikus néppárti Alkotmány sem tűnt alkalmasnak minderre a megváltozott viszonyok között.) Bangha terve Czernoch meggyőződésével találkozott, aki szintén hatékony módszereket keresett a közvélemény befolyásolására. Bangha javaslatai egy pártok feletti napilapról szóltak, amely közös keresztény alapra helyezkedve képes lenne az antiklerikális befolyás ellensúlyozására, gyors, színvonalas és korszerű hírszolgáltatást biztosítana, előtérbe helyezné a társadalmi, nemzetvédelmi és szociális kérdéseket. Ezek alapján már 1917-ben megtartották a Központi Sajtóvállalat alakuló ülését, amelyen meghatározták a közös keresztény alapot, a mérsékelt hangnemet és stílust, majd 1918 nyarán meg is alakult a KSV, bár ténylegesen végül 1919 szeptemberében tudta működését elkezdeni.

Paál Vince (Médiatanács, Médiatudományi Intézet) A Könyvkiviteli Bizottság 1917–1918 címmel tartott előadást, melyben bemutatta a címben jelzett intézmény tevékenységét. Felállításának előzménye az volt, hogy Németországban a háború alatt megalapítottak egy olyan hivatalt, amely a háborús körülmények között (főként katonai indokok miatt) ellenőrizte a külföldre irányuló könyvkivitelt azzal a céllal, hogy ellenséges területre ne kerüljenek ki fontos információk az országból. A hivatal 3 kategóriába osztotta a sajtótermékeket: fehér cédula került azokra, amelyeket bárhová ki lehetett vinni, sárga azokra, amelyeket külföldre nem lehetet vinni, és piros azokra, amelyeknek a forgalmazását teljesen megtiltották. 1917-ben a Monarchia is felállította hasonló intézményét, ami azt jelentette, hogy Bécsben és Budapesten is alakult Könyvkiviteli Bizottság, természetesen szoros együttműködésben egymással és a német hivatallal is. Korlátozás alá estek a katonai, hadigazdasági, politikai, földrajzi, geopolitikai, háborús ellátási, mezőgazdasági, vegyipari, műszaki tárgyú könyvek és sajtótermékek, valamint atlaszok. Nem érintett korlátozás pl. zenei vagy matematikai tárgyú kiadványokat vagy szépirodalmi alkotásokat. A bizottságok rendszeres konferenciákat tartottak és beszámolókat készítettek, amelyek anyaga a levéltárban megtalálható, kutatása fontos információt jelenthetne a háborús sajtópolitika és cenzúra tanulmányozásához. Az előadó végezetül hangsúlyozta, hogy a magyar könyvkiviteli bizottság működése közel sem volt olyan szigorú, mint a német vagy akár az osztrák; 1918-ban a vizsgált 45 ezer sajtótermék 94%-át kivihetőnek ítélték.

Turbucz Dávid tudományos segédmunkatárs (MTA BTK TTI) A Horthy-kultusz és az első világháború. Az „otrantói hős" képe 1919 és 1944 között címmel a Horthy-kultusz egyik alapjául szolgáló tételt vizsgálta. A Horthy-kultusz mint vezérkultusz az első világháborús vereségre és összeomlásra adott reakcióként értelmezhető, ami szerint csakis Horthy Miklós, a nemzet vezére vezetésével van lehetősége a magyar nemzetnek leküzdenie a válsághelyzetet. A háború után kialakított kultusz egyik alapképe az „otrantói hős” volt, amely világháborús eseményekre utalt: az otrantói ütközetre, amelyben Horthy Miklós vitathatatlanul kiemelkedő szerepet játszott. (1917. május 15-én az antant által lezárt, a Földközi-tengerhez vezető Otrantoi-szorosban a Monarchia hadiflottája – Horthy Miklós, a Novara gyorscirkáló parancsnokának kezdeményezésére és vezetésével – áttörte a tengerzárat. A csata a Földközi-tenger legnagyobb tengeri ütközete, a Monarchia Haditengerészetének legkiemelkedőbb sikere lett.) Ekkor robbant be a korabeli magyar sajtóba Horthy mint háborús hős. Ez még nem a Horthy-kultusz része volt, hanem a háborús propagandáé, de ez lett a Horthy-legenda és ikonográfia alapja, erre épült 1919-től egészen 1944-ig a vezérkultusz. Horthy, mint a „nemzet kormányosa” vezérli erős kézzel a nemzet hajóját a viharos tengeren a sziklák és örvények között a biztos kikötőbe – úgy, ahogyan azt Otrantónál tette a csatában. Ez a kép 1919–1920-ban volt a legerősebb, majd a második világháború idején visszatért. A Horthy-kultusz eseményeiben magának a csatának az évfordulója nem tartozott a legfontosabbak közé (születésnap, névnap, bevonulás évfordulója), de katonai megemlékezést és ünnepséget ekkor is tartottak.

Farkas Ildikó