+36 1 224 6700    titkarsag@btk.mta.hu

Idén ünnepeljük az első állandó és a mai napig aktív franciaországi huszárezred, a Bercsényi-ezred (Régiment de hussards Berchény) alapításának háromszázadik évfordulóját. A francia hadsereg egyik patinás ezrede ma is büszkén viseli az alapító ezredtulajdonos, székesi gróf Bercsényi László nevét és címerét. Azt, milyen okok vezettek 1720-ban egy ilyen markánsan magyar jellegű francia ezred alapításához, és milyenek voltak az első Bercsényi-huszárok Tóth Ferenc, a BTK Történettudományi Intézetének tudományos tanácsadója mutatja be, akinek a 18. századi franciaországi magyar emigráció történetéről szóló magyar nyelvű monográfiája a közeljövőben jelenik meg.


A magyar huszárság kezdetei Franciaországban, avagy egy eljátszott lehetőség

A feljegyzések szerint a birodalmi seregekben szolgáló magyar könnyűlovas egységeket az 1634. évtől kezdve alkalmazták a Rajnán túli területeken is. A török háborúkban edződött magyar huszárok kiválóan megállták a helyüket a nyugat-európai hadszíntéren is. A Rajnán-túli területeken először éppen 1635-ben jelentek meg az első magyar huszáregységek, ez valóságos szenzációnak számított a korabeli közvéleményben, amint erről a több korabeli forrás is beszámol.

A huszárok népszerűségét jól jelzi a korabeli divat is, ebben az időszakban igen népszerűvé vált egy magyaros öltözék, az hongroline viselete. A sújtásokkal és keleti mintákkal ellátott hosszú prémmel bélelt és szegélyezett kabátszerű ruhadarab valószínűleg a harmincéves háború során Európán keresztülvonuló magyar és horvát lovascsapatok közvetítésével került Franciaországba, és innen kapta a magyar eredetre utaló nevét. Egy 1635-ben Tours-ban megjelent breviáriumban (Breviarium insignis Ecclesiae S. Martini Turonensis) például két metszeten is jellegzetesen magyaros ruházatban (hongroline-ban) ábrázolták a pannóniai származású Szent Márton római katonát, aki Amiens kapujánál egy koldussal osztotta meg a köpenyét. 

Szent Marton huszarkentSzent Márton magyar huszárként való ábrázolása (Tours, Egyházmegyei Levéltár)

Egy, a romantikus francia huszárság történetére vonatkozó összefoglaló munka szerint XIII. Lajos király és Richelieu bíboros már 1635-ben kezdeményezték kisebb magyar huszáregységek francia szolgálatban való alkalmazását. A török elleni háborúkban harcedzett magyar könnyűlovasság franciaországi sikerét jól jelzi, hogy a francia hadseregben már ekkor megjelentek kisebb magyar lovascsapatok, de ezek a harmincéves háború végére nyomtalanul eltűntek.

Az újabb huszáregységek franciaországi megjelenésére a törökellenes magyarországi háborúkban szolgáló francia katonatisztek pozitív tapasztalatai nyomán és a Thököly Imre vezette függetlenségi küzdelmek bukása után kerülhetett sor a 17. század végén. A francia királyi hadsereg első önálló huszárezredét végül a felkelés bukása után, a pfalzi háború során kívánták létrehozni részben a császári hadseregben már aktívan harcoló magyar huszárezredek ellensúlyozására, részben pedig a császáriaktól átállt magyar dezertőrök alkalmazása céljából. A történeti hagyomány szerint az ezredet a neves francia hadvezér, Luxembourg marsall kezdeményezésére hozták létre. Az 1692-ben megalapított első francia huszárezred nem bizonyult hosszú életűnek, és ebben nem kis szerepe volt az ezredtulajdonos és parancsnok személyének, bizonyos Cornberg bárónak. A kétes hírnevű kalandor katonatiszt korábban a császári hadseregben szolgált, ahol már megismerhette az 1686 óta létező magyar eredetű huszárezredeket. 1693 elején már két kompániát is sikerült felállítani és két magyar kapitány – Szakmári István és Benyovszky Pál – is szolgált bennük. Ugyanakkor az ezred további gyarapodásának lehetőségét alaposan elvágta Croneberg báró játékszenvedélye, mivel 1693-ban a parancsnokságára bízott ezred zsoldpénzét szerencsejátékon elveszítette, és hamarosan a Bastille-ba zárták.

A spanyol örökösödési háború és az elajándékozott ezred

A spanyol örökösödési háború során a legtöbb császári szolgálatban álló magyar huszáralakulat a Rajna mentén, vagy az itáliai fronton tevékenykedett. 1701-ben a francia hadvezetés a magyar dezertőrökből két, huszonöt főből álló kompániát állított fel. A következő évben a létszámuk már megduplázódott és folyamatosan emelkedett. Az újabb kompániákhoz viszont már megfelelő tisztekre és egy, azokat ezredbe szervező személyiségre szükség volt. Amikor 1705-ben Deák Pál ezredes francia fogságba esett, felajánlották neki az újonnan felállítandó huszárezred parancsnokságát, amit ő el is fogadott. Az általa 1705. szeptember 25-én alapított huszárezredben négyszáz, zömében magyar huszár szolgált. Deák Pál – a francia forrásokban Poldéack – a későbbiekben megbánta e döntését, és a Magyarországon hagyott családja, illetve vagyona iránti aggódástól vezetve 1706-ban visszatért a császári szolgálatba. A parancsnok távozása ellenére az ezred tovább folytatta a szolgálatot, immár az új parancsnokok, a német Filtz ezredes (1706-1707) és a francia Monteil gróf (1707-1709) irányítása alatt, egészen 1709-ig, amikor is XIV. Lajos az ezredet a spanyol királynak, V. Fülöpnek ajándékozta.

Hussard 1700Magyar huszár 1700 körül (magángyűjtemény)

Nem sokkal később egy újabb francia alapítású huszárezred is létrejött 1705. november 6-án Strasbourgban, Verseilles márki parancsnoksága alatt. A Verseilles-ezred a későbbiekben több alkalommal is kitüntette magát a rajnai és flandriai hadműveletekben. Szintén a Rajnán túlról érkező magyar dezertőrök fogadására hozták létre 1706-ban a harmadik francia huszárezredet, amely a parancsnokáról a „Saint-Geniès” nevet kapta. Érdemes megjegyezni, hogy a dezertőrökön kívül számos, korábban a Corneberg és Monteil ezredekben szolgált huszár is belépett ebbe az ezredbe. 1707. december 14-től a magyar Ráttky György vette át az ezred parancsnokságát, akit II. Rákóczi Ferenc fejedelem a francia királyi udvar egyetértésével küldtött Franciaországba azzal a céllal, hogy megszervezzen egy magyar huszárokból álló ezredet.

Hussards de Rattky Marechal des Logis 1721Ráttky-huszárok a spanyol örökösödési háborúban (Société de la Sabretache)

A Bercsényi-ezred megszervezése

A 18. század elején alapított ezredek nem bizonyultak hosszú életűnek. Az első állandó huszárezred megalapítására a háború után, 1720-ban került sor. A Rákóczi-szabadságharc bukása és az azt követő török háború befejezése (1718) utáni időszakban igen sok magyar katona távozott Franciaországba, hogy az ott alapított huszárezredekben szolgáljon. Ezek a háborúban edződött tapasztalt katonák igen keresettekké váltak a nyugat-európai zsoldospiacon. A 18. századi harcászatban divatos volt az úgynevezett kisháborús taktika. Az akkori harcászati szakirodalom előszeretettel ajánlotta a magyar lovasok alkalmazását a tipikusan kisháborús manőverekben, mint például a portyázás, a felderítés vagy a cselvetés. Mint ismeretes, a Rákóczi-szabadságharc során a kurucok az összes fontos csatát elveszítették, ugyanakkor a portyázó hadműveletekkel hosszú évekig sikeresen ellenálltak a fegyelmezettebb és jobban felszerelt császári hadaknak. A bujdosó kurucok egy része a francia huszárezredek tisztikarában kapott elég fontos pozíciókat. A francia királyság a békeszerződést követő években is hajtott végre olyan hadműveleteket, amelyekben a frissen feltöltött magyar eredetű huszárezredeinek is komoly hasznát látta.

1719-ben a francia királyi seregek hadjáratot indítottak Spanyolországba, amelynek célja az volt, hogy megbüntessék a békét Szardínia és Szicília megszállásával megszegő V. Fülöp spanyol uralkodót. A hadjáratban fontos szerepet játszott a zömében magyarokból álló Ráttky-huszárezred, amelynek sikerei nyomán felmerült a lehetőség egy újabb magyar eredetű huszárezred megalapítására. Bercsényi László ekkor fordult a versaillesi udvarhoz, elsősorban Le Blanc hadügyi államtitkárhoz, hogy egy saját magyarokból álló huszárezredet hozhasson létre, amelynek felállításához külföldi toborzóútra kívánt menni.  Bercsényi a rodostói magyar emigránsok körében próbálkozott, ahol a száműzött fejedelem környezetében található kuruc harcosokat igyekezett francia szolgálatba beléptetni. Mikes Kelemen 1720. november 18-i levelében meg is emlékezett a látogatásáról:

„Nem elég azt megírni kédnek, hogy Bercsényi úrfi ideérkezett még septemberben, mert azt már régen tudja kéd, hanem azt kell megírni, hogy miért jött ide. A francia király megengedvén, hogy egy magyar regyimentet állítson fel, azért idejött, hogy magyar katonákot gyűjthessen.”

Bercsényi sikeres toborzóútját követően az újoncait Franciországba küldte, ahol őket a marseille-i pestisjárvány idején rendfenntartó feladatokkal bízták meg. (Erről bővebb információ a Huszárkarddal a pestis ellen - Magyar emigránsok a nagy marseille-i pestisjárvány idején című cikkben található.)

Bercheny Hussard 1746Bercsényi-huszár a 18. század első felében (Société de la Sabretache)

Az ezredalapító: Bercsényi László

Székesi gróf Bercsényi László (1689-1778) kétségkívül a legismertebb személy a hajdani franciaországi magyar emigránsok közül. Apja, Bercsényi Miklós II. Rákóczi Ferenc fejedelem leghíresebb hadvezére volt. A szabadságharc bukása után Franciaországba emigrált, ahol a francia királyi hadsereg soraiban harcolt. 1720-ban ezredalapítási engedélyt kapott a királytól, ezt követően Rodostóba utazott, ahol az ottani bujdosók között toborzott az ezredébe újoncokat. A későbbi Bercsényi huszárezred a leghíresebb franciaországi magyar alapítású ezreddé vált, amely a mai napig őrzi emlékét. Az ezrede élén Bercsényi részt vett az összes jelentős 18. századi háborúban, és nagy szerepet játszott a magyar eredetű huszárság franciaországi elterjedésében. A lengyel örökösödési háborúban a németországi hadszíntéren tüntette ki magát, az osztrák örökösödési háborúban pedig különösen a csehországi és flandriai hadjáratokban játszott fontos szerepet. A huszárság főfelügyelőjeként, később a marsalli cím egyetlen magyar viselőjeként a magyar emigráció vezetőjének is tekinthetjük. Számos magyar neki köszönhette megélhetését. Catherine Wiet-Girard-dal, 1726. május 16-án (éppen 294 éve) kötött házasságából 12 gyermek született, de közülük csak hat élte meg a felnőttkort.

Bercheny Marechal de BerchenyBercsényi László lovas portréja (Société de la Sabretache)

Bercsényi László a kuruc mozgalmak és a Rákóczi-szabadságharc hagyományának következetes őrzője és továbbéltetője volt. A meg nem alkuvó szabadságharcos soha nem tért vissza hazájába, és elutasította a szatmári megegyezés kompromisszumait. Következetes, hagyománytisztelő és családszerető ember volt. Lusancy-i kastélya a magyar emigráció fontos központjává vált. A szigorú katonaember művelt és olvasott személyiségként is ismertté vált. Gazdag könyvtárában megtalálhatóak voltak a korabeli szépirodalmi, történelmi és hadtudományi művek legfontosabb példányai. Jó barátságot ápolt számos magyar, francia és lengyel főurral, köztük Leszczynski Szaniszló egykori lengyel uralkodóval. Ugyanakkor kerülte az udvari intrikákat, és jobban érezte magát vidéki kastélyában, mint a versailles-i udvarban.

Noha Bercsényi László eddigi tudásunk szerint nem írt huszársággal kapcsolatos hadtudományi munkát, mégis e csapatnem legmarkánsabb képviselőjének tarthatjuk. A franciaországi tarbes-i 1. Berchény ejtőernyős huszárezred, valamint a magyar Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj ma is büszkén viseli a nevét. A Marne völgyében található Lusancy-ban álló kastélya és a párizsi rue de Verneuil-ben álló Berchény-palota ma is őrzi a hajdani neves franciaországi magyar huszártiszt emlékét. II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos és Mikes Kelemen mellett a híres magyar történelmi emigránsok panteonjában is előkelő helyet foglal el.

B543956101 004666 portrBercsényi László ábrázolása Aubert Le politique vertueux című művében (Bibliothèques de Nancy)

Néhányan az alapítók közül, a „névrokonok” és a „matuzsálemek”

A huszárezred első harcosai tehát a rodostói toborzásból kerültek Franciaországba. Mikes Kelemen 1721. szeptember 9-i levele szerint Bercsényi vitt

„magával mintegy háromszáz katonát, annak a fele magyar, de a más fele Isten tudja hányféle nemzet; talán magok sem tudnák megmondani”.

A francia hadtörténeti levéltár (Service Historique de la Défense) mustrajegyzékeiben és egyéb forrásaiban számos érdekes információ maradt fenn a Bercsényi-huszárezred első harcosairól. A Rodostóban toborzott huszárok között akadt neves személyiség is, mint például Esterházy Antal tábornok fia, az 1705-ben Kassán született gróf Esterházy Bálint József, aki 1720-ban kapitányként lépett az ezredbe. 1734-ben ezredtulajdonos-parancsnoki megbízást kapott, és Strasbourgban megalapította a saját nevét viselő huszárezredét. 1740-ben vette feleségül Philippine de La Nougarède de La Garde nemeskisasszonyt, akitől egy fia és egy lánya született, s ezzel megalapította az Esterházy-család francia ágát. (A magyar huszárok házasságairól bővebben a Családtörténetek blogon olvashat.) 1743-ban részt vett a németországi hadjáratban, ahol júniusban napszúrás következtében meghalt.

Bercheny Hussard 1764Bercsényi-huszárok a 18. század első felében (Société de la Sabretache)

Az újoncok között találhatunk katolikusokat és protestánsokat egyaránt. Az utóbbiak közé tartozott a nagykőrősi származású Deák János, aki szintén Rodostóban lépett az ezred kötelékeibe. Kiemelkedő katonai teljesítményére tekintettel Bercsényi 1759-ben kérvényezte számára a protestánsok számára alapított „Mérite militaire” érdemkeresztet. Hasonló pályát futott be a katolikus erdélyi Fogarassy Tódor is, akit 1753-ban a Szent Lajos-rend lovagjává neveztek ki, és 1757-ben elnyerte a király honosító pátensét.

A kiváló teljesítményű mintakatonák dossziéi mellett persze találunk ellenpéldákat felsorokoztató iratokat is. A havasalföldi származású Györgyey István hadnagyot például 1736-ban rossz magaviselete miatt szerelték le. Hasonlóan a rossz magaviselete miatt vált meg az ezredtől 1739-ben Kajdacsy Ferenc is, II. Rákóczi Ferenc fejedelem keresztfia, akinek a neve egyébként szerepel a fejedelem végrendeletében is. Ő a fejedelem haláláig Rodostóban élt és onnan utazott francia földre.

A rodostói újoncok között találhatunk érdekes „névrokonokat” is, és gyaníthatóan hamis adatokkal visszaélő személyeket is. A katonai dossziék egyik igen gyanús egyénisége a matuzsálemi kort megélt Horváth István volt. A források szerint Horváth 1663-ban született Győrben. Huszonhárom évig szolgált a császári hadaknál, majd három évig a száműzött Rákóczi fejedelem törökországi szolgálatában állt. 1720-ban csatlakozott Rodostóban az újonnan felállított Bercheny-ezredhez. 1732-ben őrmesterré nevezték ki, 1733-ban kornétás lett, majd 1734-ben hadnaggyá nevezték ki. 1742-ben kapitány lett egy újonnan felállított kompániában. 1745-ben elnyerte a Szent Lajos-rend keresztjét. 1757-ben Bercsényi gróf a korára és az iszákosságára való tekintettel nyugállományra javasolta. Az 1774-es jelentés szerint ekkor 110 éves volt, teljesen ép testi és szellemi állapotban élt, és állítólag még fel tudta idézni az 1683-as bécsi ostrom eseményeit is. Azt is írták róla, hogy rendszeresen vadászott, és a Sarre folyóban fürdött. 1775-ben halt meg Sarralbeban. Ezidőtájt egy másik Horváth István is érkezett Rodostóból az ezredhez, akit 1737-ben korára és sebesüléseire való tekintettel felvettek az Invalidusok katonai kórházba. Nem sokkal később lemondott a kórházi ellátásról, és 200 livres életjáradékkal visszavonult Magyarországra.

Bercheny Officier 1790Öreg Bercsényi-huszár a 18. századból (Société de la Sabretache)

Azt már Thaly Kálmán 19. századi kutatásai alapján tudjuk, hogy létezett egy másik matuzsálemi kort (120 évet!) megért Horváth István is. Thaly szerint az általa utolsó magyar emigránsnak nevezett Horváth őrizhette meg Mikes Kelemen kéziratait is, amelyek az ő közvetítésével juthattak el Magyarországra. A gyanúsan hosszú életkort mutató források mögött feltehetőleg nem annyira a korban divatos csodaelixírek hatása, hanem a rodostói menekültek számára a Porta által nyújtott életjáradék elnyerése érdekében a személyi adatokkal való „üzletelés” állhatott. Így valószínűleg az egykori Rákóczi-emigráns Horváth István keresztlevelét többen is felhasználhatták... A Háry János szellemét idéző hasonló lódítások persze a korban igen elterjedtek voltak, s talán nem véletlen, hogy éppen a Bercsényi-ezred alapításának évében született e műfaj legnagyobb klasszikusa, Münchhausen báró is.

Tóth Ferenc


Toth FerencTóth Ferenc, a BTK Történettudományi Intézet Kora újkori témacsoportjának tudományos tanácsadója. Kutatási területe a magyar–francia kapcsolatok története, különös tekintettel a 17. és 18. századra.

Behatóan foglalkozott a franciaországi magyar emigrációval, a francia külügy szolgálatába lépő magyar diplomatákkal és ügynökökkel, a franciaországi huszárezredek történetével, a kora újkori magyar katonai gondolkodás európai kapcsolataival, a kisháborús taktika történetével.

Akadémiai doktori értekezését a 18. századi magyar származású francia diplomata, François de Tott diplomáciai és katonai tevékenységéből írta.

Kiemelt publikációi:

Egy magyar származású francia diplomata életpályája: François de Tott báró (1733-1793), Budapest, MTA BTK Történettudományi Intézet, 2015. 313 p. (Magyar történelmi emlékek Értekezések)

Magyar huszárok francia földön – Hussards hongrois en France, Budapest, Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 2016. 264 p. (A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Könyvtára)

Journal des campagnes de Charles de Lorraine (Bibliothèque de l'étude de l'Europe centrale N° 20), Paris, Honoré  Champion, 2017. 648 p.

Teljes publikációs jegyzéke itt olvasható.

Kapcsolat

Cím

1097 Budapest
Tóth Kálmán utca 4.

Telefon

+36 1 224 6700

E-mail

titkarsag@btk.mta.hu