1871. február 2-án, idén 150 éve hunyt el Eötvös József író, költő, a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere, a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy Társaság elnöke, illetve Eötvös Loránd fizikus apja. Halálának évfordulója alkalmából levélhagyatékának kutatásáról Cieger András, a BTK Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársa számol be, akinek vezetésével tízfős kutatócsoport dolgozik Eötvös levelezésének teljességre törekvő kiadásán az NKFIH támogatásával.


„Atyám tegnap este 11 órakor meghalt. Nyugodtan, fájdalom nélkül elszenderült. Itt virrasztok szobája mellett, melyben kiterítve fekszik, […] valószínűleg első, és utolsó, ki igazán megértett. […] Bocsáss meg, hogy ha néha szenvedélytől elragadtatva, nem bírtam felfogni magas szellemedet, s belátni a nemes indokokat, melyek vezettek. Mi célod volt más mint az emberiség boldogítása? Mi más indok vezetett mint az emberszeretet? S ha volt jutalmad, úgy mi más volt az mint a tudat, hogy kötelességedet teljesítetted? Egy morált követtünk, ugyanegy eszményért lelkesültünk, s a különbség törekvéseink közt csak is a korszakok különbsége! […] Nem mondhatom, nézz le rám a magasból, nem tudom magamat léted hitével ámítani s mégis érezlek körömben. […] szívembe zárhatlak, öntudatommá teszlek.” 

– így vallott 1871. február 2-án elhunyt édesapjáról Eötvös Loránd.

492px Adler Portrait of Jozsef Eotvos 1872Eötvös József arcképe. Adler Mór festménye. Forrás: Wikipédia

Báró Eötvös József (1813-1871) politikai gondolkodó és államférfi szerteágazó levélhagyatéka összegyűjtésének és kritikai kiadásának gondolata a politikus életművét kutató Antall József későbbi miniszterelnökben feltehetően Eötvös halálának 100. évfordulója kapcsán fogalmazódott meg. 1971-ben mint a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár helyettes igazgatója próbált anyagi támogatást szerezni a gyűjtőmunkához, amelyre barátját Oltványi Ambrus irodalomtörténészt kérte fel. Oltványi – aki többek között Toldy Ferenc, Jókai Mór, Széchenyi István munkáit is sajtó alá rendezte – nagy gondossággal látott munkának. Fennmaradt jegyzetei tanúsága szerint kiterjedt gyűjtést végzett. Valószínűsítjük, hogy hamar kiderült azonban számukra, hogy a levelek sokasága és a kutatómunka időigényessége, valamint várható költsége meghaladja lehetőségeiket. Végül 1976-ban Eötvös József 350 levele láthatott napvilágot a Szépirodalmi Kiadó életműsorozatában. Oltványi Ambrus 1983-ban elhunyt (Antall mondott felette gyászbeszédet), és nem akadt, aki folytassa a megkezdett munkát.

2015-ben szerveződött kutatócsoport a Bölcsészettudományi Kutatóközpont égisze alatt Gángó Gábor (BTK Filozófiai Intézet), majd jelenleg Cieger András (BTK Történettudományi Intézet) vezetésével, valamint számos kutató közreműködésével és az NKFI Alap anyagi támogatásával, hogy levelezésének teljességre törekvő kiadásával jelentősen bővítse tudásunkat Eötvös József tevékenységéről és korának gondolkodásáról.

Az 1976-ban megjelent három és félszáz levélhez képest pillanatnyilag nagyjából négyezer áll a kutatócsoport rendelkezésére, amelyek egy részét csak rövid tartalmi kivonatban kívánják közreadni. Újdonság még, hogy a korábbiakkal ellentétben az Eötvöshöz írt és fennmaradt válaszlevelek is olvashatók lesznek, ezáltal rekonstruálhatóvá válnak hivatali és személyes ügyek, konfliktusok.

eotvos lorand jozsef levelei 2 blogForrás: nemzetikonyvtar.blog.hu

Az európai közgyűjteményekben végzett gyűjtőmunka jóvoltából sűrűbbé vált Eötvös külföldi tudományos kapcsolatainak hálózati térképe, amit a Magyar Tudományos Akadémia alelnökeként, majd elnökeként is tudott kamatoztatni. Számottevően gyarapodott Eötvösnek a különböző egyházi vezetőkkel folytatott levelezése, különös tekintettel az iskolaügyre, a katolikus autonómia problémájára, vagy éppen a zsidó kongresszus működésére. A több éve tartó kutatómunkának járulékos hasznai is vannak: levelek után nyomozva Eötvös életútjának eddig ismeretlen forrásai (útinaplók, versek, kortársak naplói stb.) is előkerültek.

„Igen csalatkozik az, ki levelekből az írónak jelleméről ítél. Csaknem mindenki, midőn ír, nem saját, hanem annak képét adja, ami lenni akarna. Még inkább áll ez oly embereknél, kik kitűnő helyet foglalnak el; azon meggyőződéssel írnak, hogy családi vagy bizodalmas leveleik – korunk gyalázatos szokása szerint – valamely biográf által a közönség elébe hozathatnak. Azon öntudat, hogy közönség előtt állunk, mely mozdulatainkat figyelemmel követi, nagyobb vagy kisebb mértékben mindenkit színésszé tesz.”

– írta Eötvös József.

Miközben történészként nagyrészt igazat adhatunk a politikusnak, a kutatócsoport munkáját korántsem tartjuk hiábavalónak. Az öt-hét kötetesre tervezett levélkiadás révén a korszak iránt érdeklődő olvasó előtt feltárulhatnak Eötvös európai tudományos kapcsolatai és a hazai tudományosság professzionalizációjának folyamata. (Kevesen tudják, de Eötvös tehetséges fiatalok külföldi tanulmányait is segítette). Képet kaphatunk az 1848-ban tucatjával érkező és egymással vetélkedő nevelésügyi reformelképzelésekről a kisdedóvóktól az egyetemig, az állam-egyház viszonyra vonatkozó koncepciókról 1867 után, különös tekintettel a hazai kormányzó liberalizmus dilemmáira és kompromisszumaira. Továbbá betekintést nyerhetünk a kiépülő magyar államigazgatás mindennapjaiba is, hiszen Eötvös mindkét rendszerváltás idején (1848, 1867-1871) a vallás- és közoktatási minisztériumot irányította. Sőt, lelkiállapotának ingadozásait vagy nyelvhasználatának változásait is kutatva végül kirakhatjuk a régóta hiányolt, átfogó Eötvös-életrajz újabb mozaikjait. 

Cieger András


Kiegyezes kerekasztal

Cieger András történész, tudományos főmunkatárs, osztályvezető (BTK Történettudományi Intézet). Az Eötvös József levelezésének kiadása 2. OTKA-projekt témavezetője.

További kiemelt publikációja a témában:

Cieger András: Eötvös Loránd, a miniszter. Magyar Tudomány 180(2019) 9. 1317–1325.

Teljes publikációs listája az MTMT-ben.


Néhány olvasmány a kutatócsoport írásaiból:

Deák Ágnes: Pártfogói barátság védszárnyai: Vachott Sándorné és Eötvös József, Irodalomismeret 2019. 1. 77-92.

Gángó Gábor (szerk.): A kincset csak fáradsággal hozhatjuk napvilágra: Tanulmánykötet báró Eötvös József születésének 200. évfordulójára. Bp. ELTE Eötvös József Collegium, 2013.

Völgyesi Orsolya: Eötvös József és a titkosrendőrség. Történelmi Szemle 56. (2014) 3. 481-495.