+36 1 224 6700    titkarsag@btk.mta.hu

A népmese napját első ízben tizenöt évvel ezelőtt, szeptember 30-án szervezte meg a Magyar Olvasástársaság Budapesten. A hagyományteremtő szándékkal életre hívott kezdeményezés azóta országos rendezvénysorozattá nőtte ki magát, amelynek célja a társaság felhívása szerint az, hogy a meseszeretők „ezen a napon megkülönböztetett tisztelettel forduljanak mind a magyar, mind más népek meséi felé.” Az 1859-ben Kisbaconban született Benedek Elek születésének napján ünnepeljük a népmesét, e dátum azért is nagyon érdekes választás, mert a köztudatban a legnagyobb magyar mesemondóként élő „Elek apó” nemcsak meséivel, de a Grimm-mesék fordításával is jelentősen hozzájárult a magyar mesekincs alakításához. A magyar nyelvű Grimm-mesehagyomány történetébe Domokos Mariann, a BTK Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa nyújt bepillantást.


1. kep bruder grimmA Grimm testvérek, Jacob és Wilhelm világhírű mesegyűjteménye, a Kinder- und Hausmärchen (KHM) több mint kétszáz esztendővel ezelőtt jelent meg először (az első kötet 1812-ben, majd 1815-re datálva a második). A Grimm-mesekorpusznak a fivérek életében még további hat teljes és tíz válogatott, úgynevezett kis kiadása látott napvilágot. A polgári olvasóközönség ízlésvilágát szem előtt tartva a fivérek (elsősorban Wilhelm) kiadásról kiadásra változtattak a szövegeken, míg a végső, sztenderdizált formájában kétszáz mesét és tíz gyermekeknek szóló legendát tartalmazó kötet igazi könyvsikerré vált. (E mesék teljes magyar fordítása először 1989-ben jelent meg Márton László és Adamik Lajos jóvoltából). A KHM mára a világ egyik legtöbbször kiadott mesekönyve lett, az e gyűjteményből származó meséket több mint százhatvan nyelvre ültették át (úgy tartják, hogy a Biblia után ez a második, legtöbb nyelvre lefordított mű).

A Grimm-mesék első kiadásuk óta az alapműveltség részeivé váltak. A KHM világirodalomban betöltött kiemelt pozícióját jól jelzi az a tény, hogy az UNESCO a Grimm-meséket a szellemi világörökség részének nyilvánította 2005-ben. Már ennyiből is sejthető, hogy e szövegeknek a világfolklórra gyakorolt hatása felmérhetetlen, e folyamat kereteinek megrajzolása azonban izgalmas és tanulságos feladat.

2. kep KHMA Kinder- und Hausmärchen 1. kötetének első kiadása (1812). Forrás: grimm-portal.de

A 19. században Európa-szerte a mesegyűjtés és -kiadás mintájává vált a Grimm-mesegyűjtemény, mely az egyes nemzetek folklórgyűjtésének megindulására ösztönzőleg hatott. A magyar folklórkutatás története ugyancsak elválaszthatatlanul összeforrt a Grimm testvérek nevével. Már az első magyar mesegyűjteményként számon tartott kötetet jegyző Gaal György is úgy nyilatkozott, hogy Grimmék nyomdokain fogott hozzá gyűjteménye összeállításához (Mährchen der Magyaren, Bécs, 1822). A Grimm-gyűjtemény azonban nem csupán a mesék módszeres tanulmányozására volt hatással, de magát az élő és szüntelenül formálódó, szóbeli és írásbeli forrásokból egyaránt táplálkozó meseismeretet is számottevően befolyásolta, gazdagította és bizonyos szempontból egységesítette – már a szaktudományos folklorisztika kialakulását megelőzően is.

A Grimm-mesék a magyar művelődésben a 19. század első évtizedeitől kezdve jelen vannak. A Grimm-féle Hófehérke-szüzsé a magyar irodalomban például legkorábban Majláth János, a magyar népi prózaepikát reprezentálni kívánó mese- és mondagyűjteményének (Magyarische Sagen und Maehrchen, Brünn, 1825) egyik elbeszélésébe illesztve, önálló betéttörténetként (Die Geschichte vom Schneemädchen) jelent meg németül. A század közepétől kezdve egyre szaporodnak a magyar nyelvű Grimm-fordítások elszórtan és kötetekbe rendezve egyaránt. A Grimm-mesék egyik első ismert fordítója a Kossuth Lajos gyermekeinek házi nevelőjeként és pedagógiai szakíróként is tevékenykedő Karády Ignác volt, aki a negyvenes években adta ki mesefordításokat és meseátdolgozásokat tartalmazó gyűjteményét. Ebben a forrásmegjelölést nélkülöző, gyermekeknek szóló kötetben különböző német könyvmesékből nyújtott válogatást, köztük számos Grimm-mese fordítását is közölte, például A farkas és a hét kecskegida, A hűséges János vagy a Tizenkét fivér címen ismert meséket is (Regék. Nagyobb gyermekek számára, Pest, 1847).

3. kep karady 1847Regék. Nagyobb gyermekek számára alkalmazá Karády Ignác. Belső címlapkép (Pest, 1847)

A Grimm-mesék hazai recepciójának kiindulópontjaként azonban mégsem ez a kiadvány, hanem az 1860-ban (1861-es évszámmal) Nagy István fordításában megjelent Gyermek s házi regék című kétkötetes gyűjtemény rögzült, mely ötven Grimm-mesét tartalmaz a KHM valamelyik kis kiadása után. E kötet elődjeivel ellentétben már megjelölte forrását is: „Grimm után.”

4. kep IfjkonyvtAz Ifjusági Könyvtár elnevezésű kiadványsorozat címlapképe, e sorozatban jelent meg Nagy István kétkötetes Grimm-fordítása is.

Nagy István gyűjteményének egy korabeli ismertetésében a Grimm-mesék elterjedésére vonatkozó, érdekes utalást találunk. E megjegyzésből kiviláglik, hogy mire az első, Grimm névvel ellátott magyar mesefordítás-gyűjtemény megjelent, e mesék a magyar olvasóközönség előtt már nem voltak ismeretlenek.

„Lehet, hogy sok gyermek már egy részét részint hallás, részint más könyvekből olvasás után ismerendi e meséknek; de azért merjük hinni, hogy mindenik, ki e csinos gyűjteményt kezébe kaphatja, örömmel és mohó vágygyal fogja ujra olvasni a bűbájos királykisasszonyok, tündérek, boszorkányok, törpék és óriások e csudás történeteit, melyeket részint elferdítve, minden esetre pongyolább nyelven már a dajkák vagy cselédek mosdatlan ajkairól is oly érdekeltséggel hallgatott.”

Nagy István Gyermek s házi regék című Grimm-gyűjteményének több fordítása az 1870-es évektől kezdve ponyvafeldolgozásokban is megjelent, melyek a század végéig számos újrakiadásban népszerűsítették tovább magyarul a Grimm-meséket. Ennek a ténynek azért van jelentősége, mert a kulturális termékekkel kevésbé ellátott társadalmi rétegek ezekhez a tömegesen terjesztett, többnyire illusztrált populáris kiadványokhoz olcsóságuk révén viszonylag könnyebben hozzájutottak, ezáltal a „népi” meseismeretre is hatással lehettek.

ponyva cimlap 1Ponyvacímlap. A békakirály, vagy: A királyleány arany almája és az abroncsos szivű szolga. Kiadta: Bucsánszky Alajos (1874)
Forrás: Országos Széchényi Könyvtár Plakát- és Kisnyomtatványtára.

A magyar, később bloomingtoni folklorista, Dégh Linda a népmese és ponyva kapcsolatát elemezve fogalmazta meg a következő, merésznek tűnő állítását:

„[…] talán bebizonyíthatjuk azt, amit ma még csak sejthetünk, hogy a mai népmeseállományunk nagyrészt ilyen ponyvakiadványoknak köszönheti létezését.”                                        

A Grimm-mesék népivé válására (folklorizációjára) Elisabet Róna-Sklarek és Solymossy Sándor több mint egy évszázaddal ezelőtt már felhívták a figyelmet. Megállapították, hogy egy 1900-as évek legelejéről, Heves megyéből származó, a szóbeliségből rögzített mesegyűjtésben több szöveg is Grimm-származék (Berze Nagy János: Népmesék Heves- és Jász-Nagykun-Szolnok-megyéből. Budapest, 1907). Solymossy arra a kérdésre is választ keresett, hogy milyen közvetítő szövegekből tanul(hat)ták meg a Grimm-meséket e mesemondók. Végső soron úgy találta, hogy néhány népmese verses szövegbetétje az 1870-es évektől többször megjelent Gyermekmesék című, Halász Ignáctól származó Grimm-fordításból származik. (Halász Ignácról bővebben itt olvashatnak.)

Annak a kérdésnek a megválaszolásához, hogy hogyan kerülhettek a Grimm-mesék a faluba, több lehetséges útvonalat is feltételezhetünk: egyrészt a városi családoknál pesztonkaként dolgozó falusiak hazatérve közvetíthették az újonnan tanult meséket. Másrészt – ahogyan az említett kiadványokból is látszik – a szépen illusztrált, polgári gyerekeknek szóló mesekönyvek és a nagy tömegeket elérő ponyvakiadványok szintén számos Grimm-szöveget dolgoztak fel, melyek akár egyéni olvasás, akár közösségi alkalmak (például a fonóbeli) felolvasás révén a mesék elterjedését és változatképződését hatékonyan biztosíthatták. Végül meg kell említeni, hogy a Grimm-mesék a magyar nyelvű iskolai tankönyvekbe is bekerültek, jelenlétük a 19. század közepe óta adatolható. Többek között Gáspár János és Kovácsi Antal közöltek rövidebb Grimm-meséket népszerű magyar olvasókönyveikben.

Közismert, hogy a 20. századi szóbeli meseismeretre Benedek Elek mesekiadványai milyen óriási hatást gyakoroltak. E téren elsősorban a Magyar mese- és mondavilág című ötkötetes mesefeldolgozás-gyűjteményét szokták kiemelni (1894–1896), ugyanakkor Benedek Grimm-fordításköteteinek legalább akkorra jelentősége van a magyar meseismeret alakulására, mint az „ezer év meseköltését” bemutatni szándékozó antológiának. Benedek 1904-ben három válogatáskötetet is közölt Grimmék meséiből, melyek számtalan alkalommal kerültek a későbbiekben újrakiadásra. E kötet a magyar nyelvű szájhagyományozó mesélésre gyakorolt hatásához csak egyetlen jellemző példa a 20. század első felében, a Keleti-Kárpátokban havasi famunkásként tevékenykedő magyarói mesemondó, Kurcsi Minya. Kurcsi meséiről a gyűjtő, Faragó József azt állapította meg, hogy többségükben olyan Grimm-mesék, melyeket a mesemondó Benedek Elek egyik Grimm-fordításkötetéből tanult az I. világháború utáni években.

1. kep bruder grimmA Grimm testvérek, Hermann Biow dagerrotípiája (1847) Forrás: zeno.org

A Grimm-mesék magyar szájhagyományozásban való megjelenését és vándorlását még számos további példával támaszthatnánk alá, de talán ennyiből is világos, hogy a 20. századra kialakult a magyar népmesének egy sajátos, a Grimm-mesékre visszavezethető, hagyományos rétege. E folyamat a 19. században kezdődött, a század végére már egy hatalmas, fordításokon és átdolgozásokon alapuló nyomtatott, írásban vándorló magyar Grimm-szövegkorpusz állt a különböző társadalmi rétegekhez tartozó olvasók és hallgatók rendelkezésére. Mire a nagyarányú, 20. századi mesegyűjtések megindultak, addigra több tucat, a Grimm testvérek nevével fémjelzett mesegyűjteményből származó szöveg vált magyar népmesévé.

Domokos Mariann


A magyar nyelvű Grimm-mesehagyományról itt, a Hófehérke-történet magyar fogadtatásáról itt olvashatnak bővebben.


DomokosMariann

Domokos Mariann, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet tudományos munkatársa. Fő kutatási területei a 19. századi magyar mesekutatás története, különösen a mesék kiadástörténete, illetve a meseszövegek és a populáris nyomtatványok összefüggéseinek vizsgálata. Erről a kérdéskörről jelent meg monográfiája: Mese és filológia. Fejezetek a magyar népmeseszövegek gyűjtésének és kiadásának 19. századi történetéből. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2015 (Néprajzi tanulmányok).

Gulyás Judittal közösen sajtó alá rendezte az Arany-család mesegyűjteményének kritikai kiadását.

Jelenleg a Grimm-mesék 19. századi hazai recepciótörténetének, ponyvaforrásainak, illetve a népmesék és a korban kibontakozó magyar nyelvű gyerekirodalom kapcsolódási pontjainak feltárásán dolgozik.

A szerző teljes publikációs listája.