+36 1 224 6700    titkarsag@btk.mta.hu

100 éve 1920. június 4-én írták alá a trianoni békeszerződést, amelynek következtében Magyarország elveszítette területének kétharmadát. A veszteség súlyos sokként érte a magyar társadalmat és a vita azóta is újra és újra fellángol, hogy meg lehetett volna-e fegyveres erővel védeni az ország határait. Egy bizonyos, néhány helyi akciót leszámítva a szerződés megkötése után az egyetlen jelentős ilyen kísérletre az ország nyugati felében került sor. Az 1921-es úgynevezett Nyugat-Magyarországi felkelés talán legkülönösebb epizódja egy rövidéletű kérészállam a Lajtabánság kikiáltása volt. Az események hátterét és az állam működését Révész Tamás, a BTK Történettudományi Intézet posztdoktori ösztöndíjasa, a MTA-Lendület Trianon100 kutatócsoport tagja mutatja be.


lajtabansag 2A Lajtabánság zászlója és területe. Forrás: Wikipédia

A párizsi békekonferencia különböző bizottsági már 1919 telén és tavaszán többé-kevésbé kialakították az álláspontjukat az új magyar határokkal kapcsolatban. Ez alól a legfontosabb kivételt az ország nyugati része jelentette. A mai Burgenland Ausztriához csatolását véglegesen csak fél évvel később, 1919 nyarán határozták el. A magyarországi bizonytalan állapotok miatt azonban a terület átadását ekkor még későbbre halasztották. A trianoni békeszerződés aláírása majd Horthy Miklós kormányzóvá választását követően meginduló konszolidáció után azonban az osztrák bevonulás immár elkerülhetetlennek tűnt. Az 1921 áprilisában megalakult Bethen-kormánynak azonban feltett szándéka volt, hogy a terület egy részét – a legfontosabbnak számító várost Sopront és környékét – megpróbálja megtartani Magyarországnak. Bethlen terveit először az április 28-ai minisztertanácsi ülésen vázolta fel. Úgy érvelt, hogy nem valószínű, hogy Ausztriát sikerül meggyőzni, hogy önként mondjon le igényei egy részéről, így fel kell készülni a fegyveres ellenállásra. Ha azonban a magyar haderőnél jóval erősebb csehszlovák és délszláv hadsereg is beavatkozna a konfliktusba, akkor új megoldást kell találni. Bethlen azt javasolta, hogy D’Annunzio fiumei szabadállamának mintájára a nyugat-magyarországi képviselőknek ekkor ki kell kiáltania a terület autonómiáját. Az így önállóvá váló terület pedig majd később, ha a lehetőség úgy adja, újra egyesülne Magyarországgal.

PalPronayA fegyveres előkészületek már május elején megkezdődtek, a kormány jelentős anyagi segítséget nyújtott a különböző radikális területvédő szervezeteknek. Sopronba vezényelték Ostenburg-Moravek Gyula különítményeseiből létrejött csendőralakulatot, és Kecskemét környékén Prónay Pál zászlóaljába is megindult a toborzás. A harcokban résztvevőket később egységesen a „Rongyos Gárda” tagjainak nevezték. Miután augusztus közepére egyértelművé vált, hogy 26-ával Magyarországnak át kell adnia az egész területet Ausztriának, az eddig felszerelt szabadcsapatokat mind Nyugat-Magyarországra küldték. Hozzájuk csatlakoztak a helyben toborzott erők és a soproni erdészeti és bányászati főiskola hallgatói. Az osztrák kormány az antant előírásait követve csak igen kis erőkkel – mindössze a csendőrségének egy részével – próbálta elfoglalni a területet. Kísérletüket a felkelők több kisebb összecsapást követően sikeresen megakadályozták. Bethlen István kihasználva a helyzetet tárgyalásokat kezdeményezett Béccsel és végül megállapodtak, hogy Nyugat-Magyarország a jövőbeni rendezésig az antant felügyelete alá kerül. A legfontosabb felkelő vezetőnek, Prónay Pálnak azonban nem tetszett ez a kompromisszum, így úgy döntött, hogy október 4-én Felsőőrön kikiáltja az önálló Lajtabánságot.

31801007 f1470edb1bb70e0aa45158f4ae12c03d wmA „Rongyos Gárda” tagjainak csoportképe 1921-ből. Forrás: Wikipédia

Az állam élén Prónay fővezér és bán állt, aki héttagú kormányával együtt gyakorolta a hatalmat. A kabinetben kizárólag a szegedi ellenforradalmi körhöz kötődő személyek voltak, közülük senki sem származott Nyugat-Magyarországról. A tényleges hatalmat Prónay régi bajtársai, a Burgenland területén állomásozó felkelő csapatok parancsnokai gyakorolták. A kormány külpolitikájában minden szomszédjával szemben függetlenséget és semlegességet hirdetett, hosszabb távú célja azonban a trianoni békeszerződés teljes revíziója volt. Prónay nagy figyelmet fordított az állami reprezentációra, és egy külön bélyegsorozatot bocsátott ki, amelyen saját portréja mellett a térség híresebb várait, például Németújvárt, Szalónakot és Fraknót ábrázolták. A „felkelők” ideológiája nagyon hasonlított a korszak más szélsőjobboldali csoportjaihoz. Magukat a nemzet „feltámadás” és a bolsevizmus elleni harc élharcosainak mutatták be, akik egy “ősi határvidéket” próbálnak megvédelmezni. Annak ellenére, hogy a Lajatabánságot radikális szélsőjobboldaliak hozták létre nemzetiségi politikája – legalább is papíron – meglehetősen toleráns volt. A rendeleteket három nyelven – magyarul, németül és horvátul – bocsátották ki, és az alapító dokumentumokban következetesen nemzeti megbékélést hirdettek. Mindezek ellenére számos beszámoló maradt meg a helyiekkel szemben elkövetett atrocitásokról.

A Lajtabánság sorsát végül a sikeres velencei tárgyalások és IV. Károly kudarcos visszatérési kísérlete pecsételte meg. A budapesti kormánynak – miután elérte, hogy Sopron környékén népszavazást írjanak ki – immár nem állt érdekében a szabadcsapatok jelenléte a térségben. Prónay azonban nem akart visszavonulni és – nem számolva a katonai és politikai realitásokkal – egész Burgenland területét meg kívánta védeni. Horthy Miklós kénytelen volt Budapestre rendelni, ahol személyen győzte meg arról, hogy adja fel a hatalmát. A magyar alakulatok így végül november végéig kivonultak Nyugat-Magyarországról, és december 14-e és 16-a között sor kerülhetett a Sopron és környékéről döntő népszavazásra.

Révész Tamás


Revesz Tamas2

Révész Tamás 2018 óta a Történettudományi Intézet munkatársa, kutatási területe a 20. század hadtörténelme.

Legfontosabb publikációi:

Nem akartak katonát látni?: A magyar állam és hadserege 1918-1919. Budapest, Magyarország, MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet (2019) 289 p

A Légjáró: Az első magyar katonai repülő, Petróczy István repülő ezredes élete és további adalékok a magyar katonai repülés koratörténetéhez. Budapest, Magyarország, Zrínyi Kiadó (2013) 312 p.

Repülőtér az Alpokalján: A szombathelyi katonai repülőtér története. Budapest, Magyarország, Zrínyi Kiadó (2009) 208 p.

Teljes publikációs jegyzéke itt elérhető.