Kossuth Rádió 2015. november 22-i Gondolat-jel című műsorában Lovász László, az Magyar Tudományos Akadémia elnöke nyilatkozott a Magyar Tudomány Ünnepe kapcsán, majd az kutatóközpont több munkatársa adott interjút. Fodor Pált, kutatóközpontunk főigazgatóját, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgatóját Szülejmán szultánról és Európáról kérdeztek, Richter Pál, az MTA BTK Zenetudományi Intézet igazgatója az erdélyi prímás-verseny kapcsán osztotta meg gondolatait, míg Fülemile Ágnes, az MTA BTK Néprajztudományi Intézet tudományos főmunkatársa a Várkert Bazárban megnyílt kiállítás kurátoraként nyilatkozott a magyar kézművességről és mai továbbéléséről. A műsor itt hallgatható meg.