ErdélyA Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet munkatársai 2015. szeptember 7. és 11. között fejezték be a tavi és lápi üledékminták gyűjtését A Kárpát-medence középkori környezettörténete című pályázat (OTKA K-112318) keretében. A júniusban elvégzett első kutatóút során a könnyebben megközelíthető helyszíneken dolgoztak, míg ezen alkalommal csupán négy nehezen megközelíthető helyszín volt terítéken. A kutatóúton az intézet részéről Benkő Elek igazagtó, Jakab Gusztáv egyetemi docens (Szent István Egyetem) és Sümegi Pál tudományos főmunkatárs vettek részt, a fúrás és a mintagyűjtés munkájában Sümegi Pált Rovó János és Sümegi Balázs segítette.

A terepi munkákat a Maros Megyei Múzeum (László Keve, Győrfi Zalán) és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem(Tóth Attila) munkatársai, valamint Frink József, kolozsvári biológus segítették.

 

Ezen alkalommal három területen végeztek mintavételt régészeti lelőhelyek közelében, Magyarbagó, Homoródkeményfalva és Segesd határában. Ezeket a vizsgálatokat egészíti ki a Gyalui-havasok egyik magashegyi tőzeglápjából vett minta is, melyből regionális léptékű környezettörténeti rekonstrukció fog készülni.

A kutatóút során többször is jelentős vastagságú üledéket sikerült a felszínre hozni, ami komoly próba elé állította a technikusokat. A begyűjtött több ezer üledékminta tudományos feldolgozása jelentős munkát fog jelenteni az Intézet munkatársainak az elkövetkező két évben.