A Történelmi Szemle idei 3. száma 2014. november 3-tól kapható a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetben! A helyben megvásárolt, illetve az Intézettől közvetlenül megrendelt lapszám ára kedvezményesen 850 Ft. Postai csomagküldés esetén a postaköltség a vásárlót terheli. Az egyes számok megvásárolhatóak, illetve megrendelhetőek: MTA BTK Történettudományi Intézet (Bp. 1014 Úri u. 53., I. em. 57-es iroda; telefon: 224–6700/624 mellék; , ), illetve partnereinknél. A folyóirat teljes évfolyama előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál.
Az új szám tartalomjegyzéke itt tekinthető meg.
Részletek a tanulmányokból:
„A középkori Magyar Királyság történetében ritkán fordult elő, hogy idegen uralkodó hosszabb ideig békés szándékkal időzzön az ország területén és látogasson meg különböző helyeket. Történetesen éppen lengyel uralkodókat említhetünk ellenpéldaként: […] Tanulmányomban szintén egy lengyel király, II. Ulászló magyarországi, illetve a Zsigmond magyar király lengyelországi látogatásairól szóló adatokat kíséreltem meg feltárni. Jóllehet Zsigmond utazásai és találkozásai ma már többé-kevésbé ismertnek tekinthetőek, az északi szomszéd felé tett látogatásairól, illetve a lengyel uralkodó magyarországi tartózkodásairól főképpen politikatörténeti szempontból ugyanez korántsem mondható el.” /C. Tóth Norbert: Zsigmond magyar és II. Ulászló lengyel király személyes találkozói a lublói béke után (1412–1424)/
„A firenzei eredetű Scolari család egyes tagjai a 14. század utolsó évtizedében telepedtek meg Magyarországon. Jelenlegi ismereteink szerint a famíliából három személy töltött hosszabb időt a Magyar Királyságban, és került szoros kapcsolatba az udvari arisztokráciával: a hazai szakirodalomban Ozorai Pipóként ismert Pippo (Filippo) di Stefano Scolari (1368/1369–1426), ifjabb fi vére, Matteo (1370/1371– 1426) és unokatestvérük, a váradi püspök: Andrea di Filippo Scolari (†1426). […] Tanulmányunkban tehát a Scolarik egyházi intézményekhez fűződő kapcsolatrendszerét vesszük górcső alá, mely révén – reményeink szerint – e középkori família személyes devóciájának egyes részleteibe is bepillantást nyerhetünk.” /Fedeles Tamás–Prajda Katalin: „Olyan vallásosan, szokásaiban és életmódjában olyan mértéktartóan élt”. Adalékok Filippo Scolari és családja vallásosságához/
„A birtok (possessio) fogalma közismerten kitüntetett szerepet játszott a középkori nemesi társadalom életében és világfelfogásában. Érthető tehát, hogy az atyai örökség felosztása sorsdöntő eseménynek számított a családtagok számára. Ennek ellenére történeti irodalmunkban mindeddig csak Engel Pál foglalkozott, több száz egyedi vizsgálat után, az osztozkodás szabályszerűségeinek a feltárásával. […] Tanulmányomban a kusalyi Jakcs család osztozkodását vizsgálom, az Engel által felvetett szempontok figyelembevételével. A család történetére azt követően irányult a figyelmem, hogy 2010–2013-ban részt vettem a hadadi Wesselényi család levéltárának feltárásában.” /Hegyi Géza: A kusalyi Jakcsok birtokosztálya 1425 körül/
„Az elmúlt években a középkori Magyarország megyéinek kutatásában látványos előrelépés történt. Az alábbiakban a némiképpen sajátos helyzetű erdélyi vármegyék Árpád-kor utáni, a történetírás által a nemesi vármegye korszakának nevezett ispánjairól foglalom össze azt a keveset, amit róluk tudni lehet. Nem lesz szó az erdélyi vármegyei hatóságok működéséről, csak az ispánok személyét legközvetlenebbül érintő adatokat tárgyalom.” /W. Kovács András: Az erdélyi vármegyék ispánjai a középkorban/
„A német reformáció egyik legfontosabb színtere a 16. században a wittenbergi egyetem volt, ahol az új szemlélet legnagyobb hatású képviselői, Luther (1483–1546) és Melanchthon (1497–1560) is oktattak. Az intézmény azonban nem a reformációnak köszönheti létrejöttét, alapítása másfél évtizeddel megelőzte a mozgalom születését. Tanulmányomban az egyetem történetének első évtizedeit tekintem át. Azt a folyamatot vizsgálom, amely során egy provinciális, mérsékelten konzervatív késő középkori főiskola a német felsőoktatás zászlóshajójává és fél Európa vezető egyetemévé vált. Elemzésemben elsősorban strukturális szinten közelítem meg az intézményi változásokat, és a források által lehetővé tett történelmi mélyfúrások sorozatán keresztül rajzolom meg az átalakulás folyamatát.” /Ittzés Gábor: A wittenbergi egyetem a 16. század első évtizedeiben/
„Az eddig ismert forrásanyag – leginkább követjelentések – alapján már világos volt, hogy a kor országgyűlésein a főrendek (valamint velük együtt a király) és a nemesség rendszerint külön üléseztek, és álláspontjaikat delegációk útján közölték egymással. A most bemutatott válaszirat viszont arra bizonyíték, hogy ez formalizáltabban is történhetett, mint a követek tudósításai alapján gondolhatnánk. Másként fogalmazva, annak a feliratokon és leiratokon alapuló szabályozottságnak a nyomait, ami a Mohács utáni diétákat a Magyar Királyságban jellemezte, immár 1526 előtti országgyűlés esetében is ki lehet mutatni. Ebből a szempontból egyedülálló forrástípusról van szó.” /Mikó Gábor: Ismeretlen országgyűlési emlék a Jagelló-korból. Adatok az 1507 és 1514 közötti országgyűlések történetéhez, valamint Werbőczy Hármaskönyvének elkészültéhez/
„Az 1839–1840-es országgyűlés egyik fő újdonsága a felsőtábla szerepének megerősödése és politikai súlyának határozott növekedése volt. Horváth Mihály szerint a felsőtáblán fellépő újkonzervatívok komoly kihívást jelentettek az ellenzék számára, hiszen már nem egyszerűen a kormány eszközei voltak, hanem a saját maguk által kialakított elvek mentén politizáltak. […] A diéta helyszínén a Leopold Ferstl irányításával működő titkosrendőrség szinte azonnal felfigyelt a felsőtáblán szokatlanul nagy számban jelen lévő és ellenzéki szellemben megnyilvánuló főrendekre, akiknek tevékenységéről, bizalmas összejöveteleiről folyamatosan jelentéseket készítettek.” /Völgyesi Orsolya: Eötvös József és a titkosrendőrség az 1839–1840-es országgyűlésen/
„Az eötvösi életművet ismerőknek e cím olvastán vélhetően két momentum jut az eszükbe. Egyrészt Eötvös 1840-es főrendiházi beszéde a zsidók emancipációja mellett, majd az e tárgyban megjelent tanulmánya, másrészt szerepe az 1868–1869-es zsidó Egyetemes Gyűlés létrejöttében és a magyar zsidók azt követő, az európai zsidóság körében unikális felekezetjogi szakadásában. Azon történészek közül, akik kifejezetten Eötvösnek a zsidóságról vallott eszméit tették vizsgálatuk tárgyává, Nathaniel Katzburgnak feltűnt még az a látszólagos paradoxon, amely Eötvösnek a zsidók egyenjogúsításáért folytatott küzdelme és a kereszténységbe való beolvadásukhoz fűzött reménye között húzódott. Cikkemben e három témakört – Eötvös szerepét a zsidók emancipációjában; a zsidók áttérésével kapcsolatos nézeteit és cselekedeteit, végül a zsidó kongresszus során tanúsított magatartását – szeretném röviden körüljárni.” /Konrád Miklós: Eötvös József és a zsidók/
„A nemzeti zsinat megtartása, valamint a születendő határozatok életbe léptetése érdekében tehát a magyar egyházi vezetésnek egyszerre tekintettel kellett lennie Róma és Bécs igényeire és elvárásaira. A Szentszék és a bécsi udvar álláspontja három főbb kérdésben ütközött: 1. Lehet-e beleszólása az államnak a zsinat összehívásába és a tárgyalandó pontok meghatározásába? 2. Van-e joga a magyar királynak a zsinat lefolyását személyesen vagy küldöttek útján ellenőrizni? 3. Kinek az illetékessége a zsinat határozatait jóváhagyni? Az alábbiakban arra teszünk kísérletet, hogy röviden vázoljuk, milyen stratégiát követett „duas inter summas potestates, Sedis quippe Apostolicae, et Summi Terrae Principis” a magyar egyházi vezetés – különösképpen Rudnay Sándor prímás – annak érdekében, hogy biztosítsa a zsinat szabadságát és sikerét anélkül, hogy akár Rómával, akár Béccsel összetűzésbe került volna.” /Fejérdy András: Róma és Bécs között. Rudnay Sándor esztergomi érsek stratégiája az 1822. évi magyar nemzeti zsinat sikere érdekében/
