IMG 8274 2014. június 3-án Orbán Viktor kormányfő Budapesten tárgyalt Karim Maszimov kazah miniszterelnökkel, akivel stratégiai partnerségi megállapodást írt alá az Országházban. A partnerségi nyilatkozat mellett a magyar és a kazah fél között több kétoldalú megállapodás is született, közöttük a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója, Fodor Pál is aláírt egy együttműködési szándéknyilatkozatot a Nemzetközi Türk Akadémia elnökével, Darhan Kιdιralival. 

Az angol és kazah nyelven megfogalmazott memorandum alapján a jövőben az MTA BTK munkatársai bekapcsolódnak a turkológiai és a magyar őstörténeti szempontokból közös érdeklődésre számot tartó kutatásokba, hiszen a történettudomány, a régészet, a néprajz (etnológia) és a népzenekutatás számára is fontos Kazahsztán és Közép-Ázsia térsége. Az aláírást megelőző napon, 2014. június 2-án Fodor Pál szívélyes légkörű beszélgetésen fogadta Darhan Kιdιralit az MTA BTK épületében. Részletesen áttekintették az együttműködés keretében tervezett kutatások témaköreit, melyek között szerepelnek közös régészeti ásatások Kazahsztánban és hazánkban, a madijar kérdés vizsgálata, kutatók és egyetemi hallgatók cserekapcsolatainak kiszélesítése, közös publikációk kiadása.

IMG 8244 IMG 8250

IMG 8258