A napokban jelent meg a Martin Opitz Kiadó gondozásában Szőke Béla Miklós „A Karoling-kor Pannóniában” című új kötete. A könyv részletesen tárgyalja a Kárpát-medence eddig nem, vagy alig ismert korszakának, a Karoling Birodalom keleti terjeszkedésének – az Avar Kaganátus megszűnése és a Magyar Fejedelemség megszületése közötti mintegy száz évnek – a történetét.


Ahogy a kötet ismertetőjében olvashatjuk:

szoke2020 borito„A Karoling Birodalom új keleti tartománya, Pannonia magában foglalta a Dunántúl nagy részét, ahol a 9. század közepétől kisebb grófságok létesültek. Közülük legjobban az alsó-pannóniai grófság ismert, amelynek központját, Mosaburgot (Mocsárvárat) a 840-es évek elejétől Priwina és fia Chezil (Kocel) Zalavár-Várszigeten építette ki. A salzburgi püspökség térítési körzetébe tartozó Alsó-Pannóniában 840 és 870 között mintegy 30 templom épült fel, amelyek közül öt ma már régészetileg is azonosított.

A 860–870-es évek fordulóján rövid ideig Mosaburgban tevékenykedett Konstantin (Kyrill) és testvére, a Pannónia érsekévé emelt Metód, majd a 880-as évek végén itt állt Arnolf keleti frank király egyik udvarháza. Mosaburgot 896-ban a király Braslav hercegre bízta, aki azt erős sánccal vette körül.
A több mint 70 éve folyó régészeti kutatásnak köszönhetően mára megbízható képet alkothatunk a mosaburgi grófság településtörténetéről, építészeti, művészeti emlékeiről, társadalmi hierarchiájáról, etnikai összetételéről, kulturális kapcsolatrendszeréről is.”

A kötet tartalomjegyzéke ITT található.

A monográfia egy új sorozat, a „Mosaburg / Zalavár” első köteteként jelenik meg, ami a következő években reményeink szerint idegen nyelvű (angol és német) kiadványsorozattá bővül. A sorozat további kötetei a Zalavár-Várszigeten és vonzáskörzetében immár több mint 70 éve folyó régészeti kutatások során az avar kortól a Karoling- és Árpád-koron át a török kor végéig tartó időszakból feltárt több ezer sír és települési objektum, ékszer és használati tárgy, több százezer edénytöredék, állatcsont, szerves és szervetlen maradvány hagyományos, antikvárius szemléletű leírását és természettudományos elemzésekkel kiegészült, komplex feldolgozását tartalmazzák majd.

PEZ4101masolataRitoók Ágnes és Szőke Béla Miklós az éppen előkerülő kerámiatöredéket vizsgálja a zalavári ásatáson Fotók: Pezzetta Umberto/Zalai Hírlap. Forrás: www.zaol.hu

A feltárások idén is folytatódnak Zalaváron Ritoók Ágnes (MNM) és kollégánk, Szőke Béla Miklós professzor vezetésével. A 2019. év fontos leleteiről a „Közkincs” című rádióműsor 2020. július 22-i adásában hallhattunk újabb részleteket.