A Valló Andor álnéven publikáló szerző 2020. augusztus 14-én a Válasz Online-on jelentette meg a Trianon-emlékműről szóló írását, amelyben súlyos kritikával illette az emlékmű koncepcióját, leginkább az 1913. évi helységnévtár alapul vételét a helynevek felsorolásában. Az emlékmű koncepciójának kialakításában részt vettek a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének (BTK TTI) munkatársai, akik fontosnak tartják, hogy a Válasz Online olvasóit tájékoztassák az 1913. évi helynévtár használatának okairól. Demeter Gábor, a BTK TTI tudományos főmunkatársa, Fodor Pál, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, a BTK TTI tudományos tanácsadója és Molnár Antal, a BTK TTI igazgatója és tudományos tanácsadója 2020. augusztus 19-én megjelentették válaszukat, amely itt olvasható.
Részlet a cikkből:
„A közelmúltban nagy feltűnést keltő írás jelent meg a valaszonline.hu oldalain a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyéről. Az írást olvasva úgy tűnik, a szerzőnek igazából nem magával a koncepcióval vagy a mögötte álló politikai gondolattal volt problémája, hanem inkább annak szakmai hátterével kapcsolatban akadt kifogásolnivalója, vagy legalábbis csak ebbe burkolva merte az előzőt kritizálni. Többször is értetlenségét, sőt felháborodását fejezi ki az emlékművön szereplő helynévanyag alapjául szolgáló 1913. évi helységnévtár kiválasztása miatt.
A cikkben az 1913. évi helynévanyaggal szemben megfogalmazott kritikát érdemben cáfolni nem célunk, hiszen a szerző megállapításai általában helyesek, konkrét példái valósak és a történész szakma számára is elfogadottak. A települések 1898-ban kezdődő törzskönyvezése nyilvánvalóan magában hordozta a magyarosítás szándékát is, járulékos célja az »állam magyar jellegének erősítése, egy újabb szellemi és kulturális honfoglalás« volt.
Az eljárás valóban sértette a települések nem magyar anyanyelvű lakóinak érzékenységét, a névmagyarosítás pedig precedenst teremthetett az utódállamok számára. Ugyanakkor minden kort a saját mércéi és adottságai szerint kell megítélni. Az 1920 óta történtek fényében a szomszéd államok érzékenységére vagy a »rossz« magyar névadási minták követésére hivatkozni enyhén szólva képmutatás. Ha elődeink másként jártak volna el, az utódállamok akkor is elkövettek volna mindent a kisebbségbe szorult magyarok ellen, amit magukra nézve oly sérelmesnek tartottak korábban. A gond inkább az, hogy az írás címe és tartalma azt sugallja: meggondolatlanul, kontár módon vagy éppen szándékosan, provokatív céllal kerültek fel a helynevek azon alakjukban, amelyet a szerző kritizál, s nem tudni, miért az 1913. évi helynévtár szolgált mintául.
Természetesen az 1913. évi helynévtár választását megelőző egyeztetéseken valamennyi olyan érv, ellenérv és buktató előkerült, amelyeket a cikk szerzője is említ. Az írás legnagyobb szakmai és morális, vagy ha úgy tetszik: a tisztességet feszegető problémája, hogy szerzője nem kínál jobb alternatívát az 1913. évi helynévtár helyett. A Valló Andor álnév mögött rejtőzködő cikkíró nem mondja meg, mit kellett volna tenni. Nem megépíteni az emlékhelyet? Átnevezni az emlékművet? Más névanyagot rátenni? Ha igen, akkor melyik időpont névanyagát? Esetleg több időmetszetből válogatva aszerint, hogy 2020-ban melyik név tűnik politikailag korrektebbnek? Vajon egy ilyen önkényes válogatás, mondjuk a középkortól 1920-ig, szakmailag védhető vagy a látogató számára kezelhető lett volna? Esetleg lábjegyzeteket kellene tenni az emlékműre?
Kép forrása: Steindl Imre Program Nonprofit Zrt.
Az emlékművet a Magyar Állam állítja, az 1920 előtti Magyar Államra emlékezve. Az 1913. évi helynévtár anyaga és így az emlékmű nem a magyar nemzetet (esetleg etnikumot) reprezentálja, hanem a magyar államegységet. Mindenki számára világos, hogy az 1913. évi helynévanyagnak politikai üzenete van. Mint bármelyik másiknak is. A cikk szerzőjével szemben nekünk világos szempontjaink voltak az 1913. évi helységnévtár anyagának kiválasztásakor. Ez az 1920 előtti utolsó hivatalos és minden helynevet egyértelműen azonosíthatóvá tevő (törzskönyvi névalakot használó) összeírás a történelmi Magyarország összeomlása előtt. Annak a Magyarországnak, amelynek az emlékmű emléket kíván állítani. Pillanatkép, idill – bukás előtt. A cikk szerzője hangsúlyozza, hogy miért rossz választás az 1913. évi összeírás névanyaga, de azt nem említi, hogy más névanyagoknak milyen előnyeik és hátrányaik kerülhetnek szóba.
Mielőtt munkához fogtak volna, az emlékmű állíttatói a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetétől kértek szakmai állásfoglalást és konkrét tanácsokat. Pontosan tudták (hisz Magyarországon élünk), hogy meg fogják támadni az emlékművet, és szakmailag szerettek volna biztos háttérre támaszkodni. A közösen kidolgozott és alább röviden ismertetett koncepció tükrében kifejezetten bántó szégyenfoltokról és történelemhamisításról írni, sőt ezt a két érzelmileg túlfűtött, kifejezetten becsmérlő kifejezést az írás címének adni, mégpedig úgy, hogy közben a szerző kísérletet sem tesz bármiféle megoldási javaslatra. A jelen írás tehát arra a kérdésre próbál meg választ adni, hogy a nyilvánvaló és szakma által is jó ismert hátrányok ellenére, miért az 1913. évi helynévtár anyagára esett a Történettudományi Intézet (soviniszta elfogultsággal, nagymagyar nacionalizmussal egyáltalán nem vádolható) szakértőinek választása – számos más alternatíva megfontolása után.”
A szerzők a cikkben a tisztánlátás érdekében, „Valló Andor” és a korábbi kritikusok helyett is elvégezve a munkát, röviden bemutatják az alternatívákat. Az írás végén pedig leszögezik:
„Összefoglalva: az emlékhely a történeti Magyarországnak kíván emléket állítani, nem pedig magyarosító politikájának. Ez a gesztus, függetlenül a feliratok jellegétől, sértheti mások érzékenységét. Az 1920-ban összeomlott történelmi Magyarországnak az 1920-ban létező Magyarország településeivel lehet emléket állítani – nem a korábbiakkal és nem is a későbbiekkel. Az 1913. évi helynévanyag eltagadhatatlan része történelmünknek, egy állomás a bukáshoz vezető úton, amit akkor csak kevesen láttak előre.
Ha ezt eltagadjuk, és anakronisztikus helynevekkel tűzdeljük tele az emlékművet, az valóban hiba és történelemamisítás lenne. A történelem arra való, hogy tanuljunk belőle.”
Demeter Gábor – Fodor Pál – Molnár Antal
A teljes, Mi az igazi történelemhamisítás, avagy tanultunk-e valamit a történelemből? címmel beküldött cikket itt olvashatják.
Képek forrása: Steindl Imre Program Nonprofit Zrt.
