Hírek

A Reciti Kiadó gondozásában, a BTK Lendület Nyugat-magyarországi iro­da­lom 1770–1820 Kutatócsoport anya­gi és szel­le­mi tá­mo­ga­tá­sá­val megjelent a Doromb: Köz­köl­té­sze­ti tanulmányok legújabb, hetedik kötete, amely az előz­mé­nyek­hez hí­ven to­vább­ra is ke­res­i az össze­füg­gé­se­ket a tör­té­ne­ti vagy je­len­ko­ri po­pu­lá­ris szö­veg­ha­gyo­mány (tág szó­val: a köz­köl­té­szet) for­rá­sai és az ál­ta­la ki­fej­tett ha­tá­sok vi­lá­gá­ban.

Ter­mé­sze­te­sen a szö­ve­gek ku­ta­tó­in túl az ide kap­cso­ló­dó társ­tu­do­má­nyok, fő­ként a művészet- és a ze­ne­tör­té­net szem­pont­ja­it is fon­tos kép­vi­sel­nünk, mert még min­dig nem ta­nu­lunk ele­get a más szak­te­rü­le­tek mód­sze­re­i­ből és ered­mé­nye­i­ből. Lát­ni fog­juk: maga a po­pu­la­ri­tás gon­dos­ko­dik ar­ról, hogy még ott is in­ter­disz­cip­li­ná­ri­san kell­jen vizs­gá­lód­nunk, ahol nem ter­vez­tük. A teljes kötet és az egyes tanulmányok különnyomatai letölthetők.

Csörsz Rumen István, a BTK Irodalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa, a Kutatócsoport vezetője írt előhangot a kötethez:

"Az Outlander című történelmi tévésorozatban Claire, az angol ápolónő a XX. századból átpottyan 1743-ba. Hamarosan arra kényszerül, hogy lázadó skót férjét, a sebesülten bujdosó Jamie-t titkos jelekkel keresse az angol megszállás alatt nyögő Skóciában. Ehhez férfiruhát ölt, és komédiásként vándorol, egy olyan dalt énekelve, amelyet saját jelen idejéből, az 1950-es évekből hozott magával.

A dalt azonban eltanulják a rivális vándorcigányok, s előadásuk magukra vonja a nézők figyelmét, ezzel viszont megakadályozzák a rejtjeles üzengetést. Claire és skót fegyvernöke, a morcos Murtagh vitéz felkeresik tehát a cigányokat, hogy alkut kössenek. Az alábbi párbeszéd felér egy közköltészeti tanulmánnyal (1/14. rész, The Search):

Cigány: A  dal az dal, és semmi más. Nem sajátíthatja ki. Olyanok, mint a madarak: aki megfogja, azé lesz.

Murtagh (dühösen): Ez a miénk! Ellopta! Nem adhatják elő többet!

Claire (diplomatikusan): A kísérőm azt akarja mondani, hogy ez egy nagyon különleges dal.

Cigány: Éppen ezért döntöttünk mi is mellette. A tömegnek tetszik. Nem az én stílusom, de a skótok élvezik a trágár szöveget. […] (Végigméri Claire-t.) Van egy cselédje: nyilván nincs szüksége pénzre. Egy tiszteletre méltó angol hölgy skót földön kóborol és komédiásnak adja ki magát. Nem!… Ennek oka vagy a politika, vagy a szerelem.

Claire: Nem politika. […] Meg kell találnom a férjemet. Muszáj ezt a dalt énekelnem. Amint megtalálom, ígérem Önnek, soha többet nem lépek színpadra. (Előveszi pénzes erszényét, a cigány felé nyújtja.) Adja a szavát, hogy nem adják elő többé ezt a dalt.

Cigány (átveszi az erszényt): A szavamat adom.

A furcsa, negatív szerződést persze hamar felrúgják a lefizetett mulattatók, de a forgatókönyvíró jól rátapintott: a régi irodalom és zene világában is voltak valamilyen tulajdonviszonyok egy szöveg vagy dallam körül. Mégsem jelentett szabadrablást az imitáció, mégsem volt minden közkincs?! Úgy tűnik, bár lehettek közös elemei más hasonlókkal, de a variáns valójában az egyediségével jelölte ki 10 a tulajdonosát. Nem a hagyomány statikus képviselete volt tehát a régi „közköltők” feladata, hanem a belőle merített ismeretek kamatoztatása.

A hagyomány: játéktér. Aki fizet érte, azé a nóta – s amíg a néző fizetett, addig a másik társulatét is el lehetett (sőt józan számítás szerint el is kellett) tanulni. Márpedig a nagy létszámú közönség nagyobb hasznot ígér, mint a dal magányos, talán nem is fizetőképes címzettje, Jamie. S ha valaki a hallgatásért többet fizet, ez a fajta üzlet sem kizárt, hiszen Claire ígéretet tesz arra, hogy a cigány ideiglenes „műsorszünetét” a saját visszavonulásával fogja meghálálni. Semmiképp se az üzlet rontása a szándéka, csupán a dallal célba juttatható privát, másodlagos üzenet biztonságát szavatolná a jövőből érkezett asszony: mindketten élünk, s meg kell találnunk egymást. A dal a cigány muzsikus számára: szárnyas madár, a szabadság allegóriája. Nekünk különösen ismerősen cseng akár a régi szerelmi keservesekből, akár Beniczky Péter Magyar ritmusaiból – hiszen egy valamire való párbeszéd, sőt egy dal se múlhat el didaktikus üzenet vagy proverbium nélkül –, jóllehet a cinikus mulattató most kiforgatja: Nem azé a madár, aki utána jár. Szerinte igenis azé, másnak pedig ő nem fog madarat…

S hogy még mit sugall e kis párbeszéd a mi kutatómunkánkhoz? Azt, hogy sose önmagáért kutassuk a szöveget, se a dallamot, se más részletét: a kontextus olykor meglepően átrendezhette a tényleges hatást." Folytatás itt.

A 2012-ben indult tanulmánykötet-sorozat ön­ál­ló fó­ru­mot biz­to­sít az élén­kü­lő kora új­ko­ri köz­köl­té­sze­ti ku­ta­tá­sok mód­szer­ta­ni, tex­to­ló­gi­ai, iro­da­lom­szo­cio­ló­gi­ai, retorika- és po­é­ti­ka­tör­té­ne­ti ta­pasz­ta­la­ta­i­nak át­adá­sá­ra, va­la­mint a társ­tu­do­má­nyok­kal (például nép­rajz, ze­ne­tu­do­mány, könyv­tár­tu­do­mány) foly­ta­tan­dó esz­me­cse­ré­re.

A so­ro­zat fő pro­fil­ja a 17–18. szá­za­di ma­gyar vi­lá­gi po­pu­lá­ris vers­kul­tú­ra, de nem­csak az ano­nim köz­köl­té­szet, ha­nem a köl­tői élet­mű­vek folk­lo­ri­zá­ló­dá­sa – például Ama­de Lász­ló, Fa­lu­di Fe­renc, Cso­ko­nai, Pá­ló­czi Hor­váth Ádám, Má­tyá­si Jó­zsef és más szerzők köz­köl­té­sze­ti kap­cso­la­tai –, a ka­len­dá­ri­u­mi és pony­va­kul­tú­ra, va­la­mint a pa­rasz­ti száj­ha­gyo­mány („nép­köl­té­szet”) egy­ko­ri fel­fe­de­zé­sé­nek és is­me­re­té­nek do­ku­men­tu­mai, ugyanakkor befogadja a pró­zai mű­fa­jok, a ko­ráb­bi és XIX. szá­za­di ro­kon je­len­sé­gek vizs­gá­la­tá­ban szü­le­tett, il­let­ve a po­pu­lá­ris vers­ter­més nem­zet­kö­zi hát­te­rét, pár­hu­za­ma­it elem­ző ta­nul­má­nyo­kat és a Kárpát-medence né­met, ro­mán, szlo­vák, dél­szláv és neo­la­tin köz­köl­té­sze­té­nek alig is­mert össze­füg­gé­se­i­t feltáró kutatások eredményeit is.

A kö­te­tek a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Iro­da­lom­tu­do­má­nyi In­té­ze­tének Reciti Kiadójánál je­len­nek meg in­gye­ne­sen el­ér­he­tő pdf és epub for­má­tum­ban, amelyek – más kiadványokkal együtt – a reciti.hu oldalon érhetők el.