Múltunk kettős spirálja – beszélgetés Mende Balázzsal és Szécsényi-Nagy Annával

A csontok kemény szövetük belsejében akár több tízezer éven át is hűen őrzik tulajdonosuk örökítőanyagát – az archeogenetika módszereivel pedig ma már hozzájuthatunk ehhez az információhoz. De vajon hogyan formálja át ez a hirtelen jött elképesztő adatbőség a régészetet és a történettudományt?

Gilicze Bálint a BTK Régészeti Intézetében működő Archeogenetikai Laboratórium munkatársaival, Mende Balázzsal és Szécsényi-Nagy Annával beszélget az MTA Podcast új adásában.

archeogenetika

Szárnyaszegetten – Gál Erika archeozoológus írása

Gál Erika archeozoológus kollégánk a madárcsont betegség kérdésének járt utána a Természet Világa folyóirat 2019/áprilisi hasábjain, mely most már elérhető online is mindannyiunk számára. A kutatás része Gál Erika elkészületben levő nagyobb munkájának „A Kárpát-medence madárvilága a régészeti leletek tükrében” című nagymonográfiának.

„A madarak a gerinces állatok azon osztályába tartoznak, amelynek számos csoportja jó repülőképességgel, és így nagyfokú mobilitással rendelkezik. A hideggel szembeni harcot – köszönhetően a jól szigetelő zsírraktáruknak és tollazatuknak – képesek felvenni, ám speciális táplálékigényük megkívánja a költő- és telelőhelyek közötti vándorlást. Ennélfogva a vadmadarak jelentős része évről-évre nagy utat tesz meg, mely során számos betegségnek, elsősorban fizikai sérülésnek vannak kitéve, hiszen a repüléshez való alkalmazkodást – a tollak, a módosult légző- és izomrendszer mellett – a vékony falú, törékeny csontrendszer biztosítja. Ugyanakkor a különböző sebesülések és kórokozók nem kerülik el a szelídített vagy házi társaikat sem, hiszen az ember által létrehozott környezet legalább annyi veszélyforrást tartogat az állatok számára, mint a természet. A tömeges állattartás és a természetes szelekció hiánya pedig kimondottan kedvez az egyes betegségek fennmaradásának és elterjedésének.”

A teljes cikk itt olvasható.

Madarcsont10

Régészeti barangolás az Arany-patak mentén

A „Lendület” Mobilitás Kutatócsoport nyugat-magyarországi kutatásainak legújabb fejezetébe pillanthatunk bele a Kutatócsoport oldalán megjelent írásban. Ezúttal az Arany-patak mentén végzett terepbejárások első eredményeivel ismerkedhetünk meg. Hol laktak a nagycenki temetőbe eltemetettek? „A szórt szerkezetű falu szemetesgödreiből előkerült kerámiaedények formája és készítéstechnikája a temetkezésekbe helyezett edényekkel számos rokon vonást mutat. Feltételezett egykorúságukat, újabban egy, a telepről származó radiokarbon adat is megerősíti a Kr.e. 1900–1750 közötti időszakban. A településről nagyobb számban kerültek elő durvább anyagú, főzésre, tárolásra szolgáló fazekak, amfórák, valamint kőeszköz készítés nyomai.” További részletek itt.

lendulet nagycenk

histogeneA „HistoGenes” ERC Synergie Grant projekt bemutatkozása

Az Európai Kutatási Tanács (ERC) legrangosabb pályázatán (Synergy Grant) 2019-ben nyert támogatást az „Integrating genetic, archaeological and historical perspectives on Eastern Central Europe, 400–900 AD (HistoGenes)” című projekt, melynek célja Kelet-Közép-Európa népességtörténetének mélyebb megismerése a Római Birodalom bukása után, a nagy népvándorlások és a kora középkori politikai és kulturális változások időszakában. 

Jelentős siker ez a magyar régészet, archeogenetika, antropológia és történettudomány számára, hogy nemzetközi együttműködés keretében, mintegy 10 millió euró ráfordításával, 6 éven keresztül tartó ambiciózus program indulhat Kelet-Közép-Európa késő antik és kora középkori népességének integratív paleogenetikai, régészeti, antropológiai és történeti vizsgálatára.

szajmaszkokSzájmaszkok, gumikesztyűk, védőoverallok, kéz- és lábvédők 

Az Archaeogenetikai Laboratórium nélkülözhető készleteiből összeállított csomag elindult az Országos Mentőszolgálat állomásaira.

A mentőszolgálat munkájáról, híreiről és a támogatási lehetőségekről itt tájékozódhat.