A Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának küldöttsége Újvidéken, Belgrádban és Szabadkán

20150423 1516312015. április 23–25. között a Vajdaságba és Belgrádba látogatott aMagyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság Magyar Tagozatának küldöttsége, hogy a Bizottság munkájának lezárásáról tárgyaljon. A küldöttséget Kocsis Károly elnök, akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet igazgatója vezette, rajta kívül az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetből Hornyák Árpád tudományos főmunkatárs, a bizottság titkára és Katona Csaba tudományos munkatárs, kutatóközpontunk  kommunikációs referense vett részt a tárgyalásokon.

Csütörtökön Újvidéken keresték fel Pásztor Istvánt, a Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőháza és a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét, illetve Hajnal Jenőt, a Magyar Nemzeti Tanácselnökét. A megbeszéléseken szó esett a Bizottság munkájának lezárásáról, amelynek keretében mind Belgrádban, mind Budapesten sor kerülne egy-egy nyilvános eseményre, ahol a Bizottság beszámolna az elmúlt évek során végzett munkáról, egyúttal nyilvánosságra hozná az 1941 és 1948 közötti vajdasági polgári áldozatokra vonatkozó kutatási eredményeket. Ezt követően a küldöttség tagjai Pásztor István vezetésével Újvidék Telep nevű városrészében megtekintették az ez év őszétől működését megkezdő Európa Kollégiumépületét, majd Branimir Andrićnál, a Vajdasági Levéltár igazgatójánál és Ózer Ágnesnél, a Vajdasági Múzeum igazgatójánál tettek udvariassági látogatást. Pénteken délelőtt Belgrádban a küldöttséget fogadta Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Dezső János, a Belgrádi Magyar Intézet igazgatója. A tárgyalások során szó esett a további magyar–szerb történeti kutatások lehetőségéről, melyek tovább erősíthetik a jelenleg kiváló magyar–szerb diplomáciai kapcsolatokat. A felek arról is tárgyaltak, hogy az új kutatási eredmények bemutatásában kívánatos lenne az Intézet és a Bizottság jövőbeli szoros együttműködése, melynek keretén belül az Intézet egy első világháborúhoz kötődő, délszláv és magyar vonatkozású tudományos konferenciának is helyet biztosítana. Ezt követően a Bizottság magyar tagozatának fent nevezett tagjai felkeresték Vladimir Kostićot, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia két héttel ezelőtt megválasztott, új elnökét, végül a nap utolsó hivatalos programjaként a Bizottság szerb tagozatának képviselőivel folytatták a tárgyalásokat: Vojislav Stanovčićakadémikussal, főtitkárral, a szerb tagozat elnökével, Slobodan G. Markovićegyetemi tanárral, a szerb tagozat titkárával (Belgrádi Egyetem) és Vojislav Pavlović igazgatóhelyettessel (Balkán Intézet, Belgrád). A tárgyalások során megállapodtak egy 2015. június 25-én Belgrádban rendezendő, a Bizottság munkáját értékelő kerekasztal-beszélgetés megrendezéséről, illetve egy-egy belgrádi és budapesti konferenciáról. Szombaton, 2015. április 25-én a magyar küldöttség Szabadkára utazott, ahol az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karának épületében részt vett a Vajdasági Magyar Akadémiai Tanács (VMAT, Újvidék) és az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottság (MTK EB, Budapest) által szervezett Tudás és régió című, immár hatodik vajdasági magyar tudóstalálkozón. A sajtó érdeklődésétől övezett rendezvényt társszervezőként, az MTA MTK EB elnökeként Kocsis Károly is üdvözölte, amelynek során új adalékokkal szolgált a délvidéki magyar tudományosság és a VMAT jelen helyzetének megítéléséhez.