Az európai integráció támogatása mellett az új technológiai környezetből fakadó kihívások megoldásában is ki kell venniük a részüket a bölcsészettudományok művelőinek – hangzott el azon a kerekasztal-beszélgetésen, amelyet a humán tudományok hasznáról rendeztek a Magyar Tudományos Akadémián 2015. január 23-án. Az MTA Székházának zsúfolásig megtelt nagytermében Lovász László, az Akadémia elnöke mellett elmondta gondolatait Vékás Lajos akadémikus, az MTA alelnöke, Hámori József akadémikus, Pléh Csaba akadémikus, Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója, az MTA BTK Történettudományi Intézet igazgatója, valamint Hörcher Ferenc, az MTA BTK Filozófiai Intézet igazgatója is. A tanácskozás aktualitását Hörcher Ferenc angol-magyar kétnyelvű, A bölcsészettudományok hasznáról című tanulmánykötete adta. További részletek itt olvashatóak.