Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont ülésszaka a felfedező kutatásokról

03 Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont tudományos ülésszakára 2012. november 30-án került sor a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Nagytermében. Fodor Pál, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont főigazgatója köszöntőjében röviden bemutatta a BTK és az intézetek működését, ugyanakkor köszönetet mondott az intézmény rendelkezésére bocsátott pluszforrásokért a Magyar Tudományos Akadémia elnökének. A rendelkezésünkre álló erőforrások felelősséggel járnak, mutatott rá a főigazgató, kötelességünk kihasználni ezeket. Kitért a tagintézetek diszciplináris önállóságának védelmére és az interdiszciplinaritással való egyensúly megtartásának fontosságára is.

07 Ezután a bölcsésztudományok nehéz helyzetéről beszélt: az eredmények természettudományos jellegű mérése, a megaprojektek megölik a kis szakokat, és eltolódnak az arányok, holott talán épp a válság idején lenne szükség a bölcsésztudományokra, a reflexió, az értékteremtés intellektuális erejére, a történelmi tapasztalatokra, a kultúrára. Ugyanakkor a kialakult helyzetért maguk a humán tudományok is felelősek zárt, céhszerű szemléletükkel, állandósult szkepticizmusukkal – nem véletlen az e területeket övező társadalmi bizalmatlanság. Végül a bölcsészettudományok szerepét taglalta a felfedező tudományok között – a történelem reneszánszok sorozata, a külső gyökerek (főként az antikvitás) újrafelfedezése. Éppen ezt tesszük ma is.

06 Az MTA BTK Régészeti Intézetet Bollók Ádám képviselte Bizánc felfedezése az avar kor és a magyar honfoglalás kor régészetében című előadásával.

Az avar kor és a magyar honfoglalás kor régészeti kutatását a legutóbbi időkig meghatározó magyar régészet szemléleti és ideológiai okokból mellőzte Bizánc emlékeinek figyelembevételét; e népeknek keleti, sztyeppei eredete alapján az anyagi kultúrájukat is keleti, sztyeppei eredetűnek tartotta. Itthon a kutatás szemléletében, a világban annak robbanásszerű kiszélesedése révén állt be változás. Ez a szóban forgó népek régészeti emlékei esetében Bizánc meghatározó jelentőségének fölfedezését eredményezte, amit nem is bilaterális (avar–bizánci, magyar–bizánci) kapcsolat keretében kell vizsgálni, hanem Bizánc kisugárzásának, kelet-, délkelet-európai peremkultúráinak összességében és egy másik fölfedezéssel együtt: Itália szerepének alapvetően új értékelésében. Az avarok az 550-es években tűntek fel Bizánc határvidékein. A birodalom felfigyelt az új népre, szerették volna kihasználni annak katonai potenciálját. Az előadás részletekbe menően rekonstruálta az első avar követek fogadtatásának menetét, a velük foglalkozó hivatal szerepét, az általuk megtekintett nevezetességeket, a gyakorlott diplomácia barbárokkal szembeni eljárását: a lenyűgözést, a gazdag ajándékokat és a konkrét ígéretek hiányát. Bizánc jelentőségét korábban lebecsülték a kutatók, még a Monarchia-beli régészek számára is csupán a Római Birodalom hosszú hanyatlását jelentette. A 20. század második felében még csak csordogáltak az információk a szovjet múzeumokból a keleti leletanyagról, később azonban egyre inkább előtérbe kerülnek a kelet–mediterrán leletek és azok valódi szerepe. Az előadó kiemelte Bálint Csanád munkásságának szerepét ebben a kérdésben. A 20–21. század fordulóján a bizánci hatás problémaköre az ősi identitás alapkérdései közé került, és eleinte kissé háttérbe szorult az az egyszerű tény, hogy az anyagi kultúra átvétele nem jelentette az identitás elvesztését. Még napjainkban is hiányzik a bizánci hatás kutatása megfelelő metodológiájának kialakítása, hogy „a helyén kezelhessük” a kérdést.

09 Az MTA BTK Filozófiai Intézet képviseletében Boros János tartott előadást Felfedezés a tudományban és a kultúrában címmel. A nyugati kultúra – melynek a modern tudomány és technika egyszerre eredménye és elválaszthatatlan része – héber, görög és latin eredetű, alapvetően felfedező jellegű, fő jellemzői a kíváncsiság, az újat kereső nyugtalanság, egy másik, egy jobb világ kutatása, vagy éppen ennek megalkotása. Fontos a nyugati világ nyitott, fejlődő volta. A korábban ismeretlen megtalálása, feltalálása újra meg újra megkérdőjelezte az ember önértelmezését, újat nyújtva neki a Biblia, a görög filozófusok olvasásától kezdve Kopernikuszig, Newtonig, Einsteinig, a mai fizikáig vagy akár a génkutatásokig. A nyugati típusú demokrácia maga is az új, a jobb társadalmi forma keresésének eredménye. Az előadásban a filozófia eszközeit felhasználva a felfedezés megértésére történt kísérlet, azzal a kérdéssel együtt tárgyalva, hogy az új megjelenése milyen módon képes átalakítani életünket, önértelmezésünket, világunkat, társadalmunkat, az egész emberiség életét. Az előadó a felfedezéssel kapcsolatos módszerek, irodalom és elméletek felvázolására, a felfedezés fogalmát, folyamatát körülvevő filozófiai koncepciók, kérdések felvillantására is kitért. A felfedezés és értelmezés egyfajta „ragadozó” folyamatként is felfogható. A „jó felfedezés” eredménye az „eltűnés”, a beolvadás, a társadalmi használat. Annak tudatát, hogy valami ténylegesen „felfedezett”, ami ma már mindennapjaink része, a történelem tudománya tartja ébren. Ezzel kapcsolatban érdekes jelensége korunknak a múlt-tudat eltűnése, az emlékek rituális megőrzésének hiánya, „nincs idő a történelmi tudatra”. Felmerült az előadás lezárásában a felfedező eltűnésének lehetősége is, mint a géntechnológia által felvetett filozófiai kérdés. Összefoglalásában az előadó rámutatott: a filozófia nem halott, élettelen dolog, hanem az emberi elme végső erőfeszítése a világ megértésére, radikális kérdésfeltevések segítségével.

12 Bethlen Miklós ismeretlen latin nyelvű politikai tervezete 1691-ből címmel az MTA BTK Irodalomtudományi Intézet képviseletében Jankovics József tartott gondolatébresztő előadást.

Bethlen Miklós erdélyi politikus 1691-ben Erdély és Magyarország egyesítésével, illetve a fejedelemségnek a Habsburg Birodalom alá kerülésével kapcsolatban fontos emlékiratot szerkesztett és juttatott el Kinsky kancellárnak. Szerette volna, ha a császár elé kerül, s nyilvánosságra is hozzák, de Kinsky ezt megakadályozta. A tervezet fontos történelmi pillanatban született, fő célja a császár iránti hűség bizonyítása volt, noha kitért például a tatárok és a német katonák dúlására, gaztetteire is. Az emlékirat eltűnt, noha létéről többen is megemlékeztek. Idén találta meg Jankovics József a Magyar Országos Levéltárban. Kiadásra előkészítette, magyar fordítását Szörényi László végezte. Az irat teljesen új fényt vet Bethlen írói kvalitásaira és eddig ismert vallásvédelmi, illetve európai diplomáciai elképzeléseire. A hallgatóság kronológiai sorrendben bepillantást nyerhetett Bethlen íráshasználati jellegzetességeibe, és számos művébe, melyek jelentős része sajnálatos módon elveszett, félbemaradt, vagy nem ért el közönségéhez. 1710-ben befejezett önéletírása mellett Bethlen számos verset, védőbeszédet (önmaga védelmében), filozófiai traktátust, levelet, kérvényt és beadványt írt. Haldokló Erdély című művét kortársai többször említik, de magát a művet csak a közelmúltban sikerült felfedezni.  

19Utazás egy szöveg mélyére. Bél Mátyás Notitia Hungariae novae című országleírása címmel ezután Tóth Gergely tartott előadást az MTA BTK Történettudományi Intézetéből.

Bél Mátyás (1684–1749) fő művének, a nagyobbrészt kéziratban maradt, kétszeresen is befejezetlen Notitia Hungariae novae-nek a kiadása több szempontból is nehéz feladat – elég itt a több száz, részben vízkárt szenvedett kéziratra, a kései, rossz másolatokra, a mű bonyolult szerkezetére utalni –, de még nagyobb kihívás e hatalmas opuson fogást találni, minden járatát megvilágítani, az adattengerben a megfelelő útjelző táblákat kitenni. Mindazonáltal, már most, e rendszerezés kezdeti szakaszában látszik, hogy Bél műve nem „csak” információkkal teli aranybánya a 18. századi Magyarországot kutató történészeknek, régészeknek, hanem – kiforrott eszmevilágával, markáns történelemszemléletével, történetírói módszereivel, illetve látásmódjával – tudománytörténetünknek is mérföldköve. Az első látásra követhetetlen, gigantikus műnek valójában minden gondolatmenete és szellemi struktúrája szervesen következik kora tudományosságából. Enciklopédikus igénnyel írták, az őstörténettől a mezőgazdaságon át a várostörténetig számos tudományágat érint, és az antikvárizmus szemlélete hatja át – ez a megközelítési mód kevesebb is, több is a mai régészetnél. Jellemző rá emellett a korszakban oly erős forráskritikai szemlélet is. Bél Mátyás kiegészítő „könyveket” (valójában fejezeteket) is tervezett művéhez, a diplomatika, a politika és a genealógia köréből, emellett kitért nyelvjárások, népszokások vizsgálatára, természetleírásra, gazdaságföldrajzra is. A közeljövőben 10 kötet jelenik meg a Notitia Hungariae novae anyagából – a kiadás számos vonásában eltér majd a szokásos formáktól. Sok-sok változat és variáció született az egyes részekből, a kutatók igyekeztek mindig a leginkább végleges verziót kiválasztani. Minden vármegyeleírás külön előszót kap.

22 Tovább folyik az „aranybánya-jellegű” mű keletkezéstörténetének feltárása. Nem csoda, hogy történészek, restaurátorok, régészek, irodalomtörténészek és más kutatók régóta használják fontos forrásként a művet, mely számos területen úttörő jelentőségű.

Az MTA BTK Művészettörténeti Intézet képviseletében Farbakyné Deklava Lilla adott elő A budavári Nagyboldogasszony-templom újonnan előkerült makettje címmel.

A budavári Nagyboldogasszony-templom (Mátyás-templom) legutóbbi helyreállítását megelőző művészettörténeti kutatás napfényre hozott egy eddig ismeretlen, töredékes makettet, amelyet a 19. századi nagy helyreállítás tervezője, Schulek Frigyes készíttetett a templomhoz. A makett ebben a formában nem valósult meg, de építészettörténeti tanulságai számottevők. A makettet 2005-ben találták meg, igen rossz állapotban, a déli torony emeletén. Épülettervek kialakítása, bemutatása céljából évszázadok, évezredek óta használnak maketteket, amit az előadó számos középkori és reneszánsz példával illusztrált. Bár az utókor elfeledte Schulek gipszmodelljét, a korabeli források gyakorta említik, annak idején fényképek is készültek róla. Sokáig úgy hitték, 1945-ben elpusztult. A hallgatóság megismerhette a Mátyás-templom tervezésének jóváhagyásokkal, elutasításokkal, új és elvetett ötletekkel tarkított fejlődési fázisait, a különféle jellegzetes elemeket, a tornyokra vonatkozó tervek változását.

Pávai István, az MTA BTK Zenetudományi Intézet előadója, Módszerek az erdélyi népi tánczene táji 25 tagolódásának meghatározására címmel tartott gazdagon illusztrált, hangulatos előadást. A néprajz-, a népzene- és a néptánckutatás gyakran egy-egy tudományágon belül is eltérő, néha ellentmondó eredményeket mutat fel a Kárpát-medence táji tagolódása terén. Ez részben természetes, hiszen a kultúra egyes elemeit kiemelve más-más eredményre jutunk. A néptáncok és a népi tánczene viszont olyan területe a népi kultúrának, amely fontos szerepet játszik a helyi közösségek táji identitástudatának kialakulásában. A falvak közötti exogám hálózatok egyszersmind nagyszámú közös táncalkalmakat is feltételeznek, amelyeken belül egységes táncrendek, közös dallamrepertoár alakul ki. Az előadás bemutatja azokat a kutatási módszereket, amelyek segítségével jó eséllyel meghatározhatjuk a népéletben valósan összefüggő kistájakat. Felfedeznivaló ma is akad bőven, figyelmeztetett az előadó, a modernizációt is dokumentálni kell. Nagyon fontos a kérdezés módja: szabadon, papír nélkül, az adatközlőket fényképekkel inspirálva készültek a videón is megörökített interjúk. Jelentős tényezők az egyes tájegységek, települések közti hagyományos kapcsolatok, azok jellege vagy akár hiánya, a városokhoz való viszony, a kistáji tagozódás, a mikrozonális eltérések kialakulása. Akadnak jellegzetesen integráló tényezők is, például a folyók, hegyszorosok, nagyobb települések.

30 „Mikor a májner megyen a munkába”. Az amerikai magyar bányászközösségek 20. század eleji életmódjának bemutatása címmel Balogh Balázs tartotta a rendezvény záró előadását az MTA BTK Néprajztudományi Intézet képviseletében. Az előadás az egykori nyugat-pennsylvaniai magyar bányászközösségek körében végzett társadalom-néprajzi terepmunka eredményeit mutatta be. Az amerikai magyar archívumok levéltári anyagait, az adatközlők családi dokumentumait is felhasználva számolt be arról a konkrét magyar bányászháznak a megtalálásáról, felméréséről és a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba való átszállításáról, amely a 20. század eleji magyar bányászközösségek életmódját valóban hitelesen jelenítheti meg. Az Egyesült Államokba a korszakban bevándorolt magyarok közül sokan északkeleten, Pittsburghben, Clevelandben, Chicagóban telepedtek le, egész magyar negyedeket alkotva. Nagy számban kerültek azonban a környékbeli elszigetelt bányászközösségekbe is, ahonnan rendszeresen küldtek leveleket és pénzt az otthon maradottaknak – érdekes tény, hogy a források szerint a magyarok tértek haza a legnagyobb arányban a munkások által képviselt nációk közül. A legtöbben eleve azzal a tervvel utaztak ki, hogy hazatérnek, miután elég pénzt takarítottak meg, és meglepő módon sokan így is tettek: volt, aki többször is kiment Amerikába, hogy otthon földet vásárolhasson.

A kutatás a Pittsburgh környéki magyar közösségekben végzett mélyinterjúk segítségével történt, melyet az adatközlők széles körű vizsgálata egészített ki. Az egykor dinamikusan fejlődő munkásnegyedek mára elnéptelenedett, elszlömösödött területek. A térségbeli magyarok önszerveződésének központja Pennsylvania volt. Sor került magyar templomok építésére is, melyek mindig működtettek egy „basementet” is: az itt kialakított kocsma bevételéből fizették az építésre felvett bankkölcsönt, majd a kölcsön visszafizetése után a kocsmát bezárták, az adóslevelet pedig 32 ünnepélyesen elégették. Az előadás tragikus tényeket, adatokat és élethelyzeteket felvillantva, érzékletesen mutatta be a „hunkyk” életét, a bányabaleseteket, a kilátástalan nyomort, a kialakuló közösségi szokásokat, az embertelen körülményeket és a bányászok elszállásolására szakosodott „burdos házakat”, melyek közül egyet, Bagu Balázs házát, a közelmúltban számtalan tárgyi emlék kíséretében a szentendrei skanzenbe szállítottak.

A rendezvény Paládi-Kovács Attila, az MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya elnöke zárszavával fejeződött be, aki elismerően szólt az előadókról és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont ülésszakáról.

Péterfi András