IMG 20190517 113549mod2019 május 14-től 20-ig a Párbeszéd az ázsiai civilizációkról (Conference on Dialogue of Asian Civilizations) című konferencián vett részt Pekingben Balogh Balázs, kutatóközpontunk főigazgató-helyettese, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézet igazgatója. A több mint 200 előadóval megrendezett konferencia vendéglátója a Kínai Társadalomtudományi Akadémia, fő rendezője pedig a Társadalomtudományi Akadémia Stratégiai Intézete volt.

A három fő témakörbe rendezett konferencián azon kevés résztvevők egyike volt Balogh Balázs, akit két előadásra kértek fel, két különböző panelban. Az egyik előadásában a magyar tudománytörténet Ázsiai vonatkozásairól, a magyar népi kultúra keleti gyökereiről – East in Focus – Hungarian Ethnographers ont he „Roads” of Eurasia címmel – adott elő, a másik panelban pedig az MTA BTK Néprajztudományi Intézet Etnológiai Témacsoportja nyolc Ázsia kutatójának konkrét vizsgálatait, terepmunkáit, kutatási eredményeit mutatta be – Endeavours of the Institute of Ethnology of RCH of Hungarian Academy of Sciences in the Asian Continent című – második prezentációjában. A harmadik napon, a konferencia szatellit programjaként, a Kínai Tudományos Akadémia különböző intézeteibe szervezett két-két órás szimpóziumokon lehetett részt venni, előzetes bejelentkezés alapján.

Balogh Balázs és Birtalan Ágnes, az ELTE Belső-Ázsiai Tanszék vezetője (és a konferencia másik magyar előadója) először a Kínai Társadalomtudományi Akadémia Irodalomtudományi Intézetének szimpóziumán vett részt, amelyen Balogh Balázs fél órában ismertette az MTA BTK Néprajztudományi Intézetének folklór kutatásait, és meghallgatta a kínai fél Folk Literature Osztálya munkatársainak beszámolóját saját kutatásaikról. Az intézményi szintű szakmai kapcsolatépítésnek kiváló alkalma volt ez a rendezvény. A második eseményen, az MTA BTK Néprajztudományi Intézettel kutatási együttműködési szerződésben közös kutatásokat végző Kisebbségi Irodalom Intézet szimpóziumán vettek részt a magyar meghívottak. Ezzel az intézettel tavaly közös folyóiratot indított az MTA BTK Néprajztudományi Intézete Studies on Cultures Along the Silk Road címmel, amelynek magyar részről intézetünk főmunkatársa, Szilágyi Zsolt a szakmai szerkesztője. A folyóirat első számának bemutatásán túl, pezsgő szakmai konzultációt, élénk vitát folytattak a néprajztudomány trendjeinek alakulásáról, a folklórjelenségek értelmezéséről, a szellemi kulturális örökség fogalmának meghatározásáról. A kínai látogatás negyedik napján Balogh Balázs megtekintette a Pekingi Magyar Intézet szervezésében megrendezett Magyar Majális népművészeti bemutatóját is.