laszlo gyulaLászló Gyula (1910–1998) régész, képzőművész, a 20. századi magyar tudományos és kulturális élet ikonikus alakja. Hagyatékán keresztül betekintést nyerhetünk a korszak régészeti kutatásába, egyetemi oktatásába és szellemi életének egészébe. Örökségének méltó megőrzésére és ápolására a László család és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont képviselői 2015. május 19-én együttműködési szerződést írtak alá a kiemelkedő művész–tudós szerteágazó kapcsolatrendszert tükröző kéziratos hagyatékának digitalizálásáról és szakkönyvtárának elektronikus leltárba vételéről.

Tiszteletünk és megbecsülésünk jegyében a mai nappal nyilvánosságra bocsájtjuk az archívum fennállásának első három évében digitalizált dokumentumok egy részét, azt a több mint tízezer oldalt, amely reményeink szerint a továbbiakban még folyamatosan bővülni fog, és sok örömöt fog okozni nemcsak a nagyközönségnek, hanem kutatástörténeti érdekességeivel muníciót ad több tudományterület és művészeti ág szakembereinek is. A honlap ITT elérhető.