Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézettudományos főmunkatársa, Miklós Zsuzsa (1948–2014), a középkorkutatás és a légi régészet kiváló szakembere elhúzódó, súlyos betegség után 2014. május 29-én eltávozott közülünk.

MZS

Miklós Zsuzsa 1975 óta dolgozott az intézetben. Közel 40 évi tudományos kutatómunkája a Magyarország Régészeti Topográfiája Pest megyei köteteinek munkálataival indult, majd egyre bővült. Érdeklődése a várak felé fordult, Tolna megye várairól vaskos monográfiát publikált, Pest megye várainak kutatására több sikeres pályázatot nyert. Számos ásatást vezetett, közben elkötelezett munkát végzett a régészeti lelőhelyek védelmében, amiért 2012-ben Schönvisner-díjat vehetett át. 1996 óta Vizi Mártával közösen végezte Decs-Ete középkori mezőváros (Tolna megye) komplex régészeti feldolgozását. A régészeti célú légi fotózás és légifelderítés elismert szakértője volt. Önálló kötetei, tanulmányai jelentek meg, tanulmányköteteket szerkesztett. Tudása, gyakorlati tapasztalata, mindenben megnyilvánuló igényessége és önzetlen segítőkészsége a középkori régészeti kutatás kiemelkedő, megbecsült személyiségévé tette. Távozása pótolhatatlan veszteség, félbemaradt munkáinak folytatása hatalmas, közös feladat. Kedves emlékét szeretettel megőrizzük.