2016.08.24. Hungarológia 3. nap 286A Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság Pécsen rendezte meg a 8. Hungarológia Kongresszust 2016. augusztus 22. és 27. között. A nagyszabású konferencián a Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában kutatócsoport kilenc tagja vett részt.

A Kulturális nacionalizmus és nemzetállamépítés Magyarországon a 19. században című panelra 2016. augusztus 24-én került sor Takáts József (Pécsi Tudományegyetem) moderálásával. Az előadások sorát Gyáni Gábor projektvezető nyitotta. Gyáni az egész kutatócsoport programjának keretet adó kulturális nacionalizmus megközelítést a nemzeti történetírás példáján keresztül mutatta be. A legfrissebb historiográfiai szakirodalomra reflektálva Gyáni megpróbálta a történetírás „nemzeti” jellegét több irányból meghatározni.

A következő két előadás a nemzeti tudományosság intézményrendszerének kialakulását követte nyomon. Antal Alexandra a 18. század végi bécsi magyar irodalmárok körét térképezte fel, és rámutatott arra, hogy írásaikban már kimutatható az újfajta, nemzeti gondolkodás megjelenése. Varga Bálint a magyar nemzeti történészcéhet helyezte el a Habsburg Monarchia kontextusában. Amellett érvelt, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiában a legteljesebb intézményrendszerrel a magyar történettudomány bírt, amit elsősorban politikai okokkal (a kiegyezés biztosította autonómiával) magyarázott.

Papp Gábor György előadásában az 1896. évi millenniumi kiállítás ún. történelmi főcsoportjának épületeit mutatta be. Azt vizsgálta, hogyan formálódott az a kiállítási koncepció, mely műemlékek másolatai révén a kiállítási épületegyüttest a nemzeti történelem megjelenítőjévé tette. Arra is rámutatott, hogy később az épületek, többszörös jelentésváltozáson átesve, már egy vágyott dicsőség visszatértét sugallták.

Cieger András a jogtörténet példáján mutatta be a tudomány nacionalizálást. Amellett érvelt, hogy az első világháború előtti évekre a jogtörténet oktatásában egyértelmű túlsúlyba került a magyar jogfejlődést autarknak látó iskola, és ez a közvélemény, illetve a politika világából is jelentős támogatást kapott. Ugyanakkor még ez az iskola is kénytelen volt a német jogtörténet egyes fogalmait átvenni.

Szilágyi Adrienn a nemzeti tér koncepcióját járta körül. Előadásának központi figurája a magyar nemzeti földrajzi gondolkodás megteremtője, Hunfalvy János volt, akinek munkássága máig hatóan befolyásolta a magyar nemzeti diskurzust a térbeliségről.

Lajtai Mátyás előadása azt a látszólagos paradoxont mutatta be, hogy a magyarnak tartott zenét a 19. század során szinte kizárólag egy idegen eredetűnek tekintett csoport, a cigányság játszotta. Lajtai amellett érvelt, hogy bár számos szerző próbálta feloldani ezt a dilemmát különböző történeti, néprajzi és zenei érvekkel, lényegében nem tudták a kérdést megnyugtatóan tisztázni, és a probléma súlya csak azáltal csökkent, hogy végül is az „autentikus” népzenei kánonba más típusú zeneművek kerültek be.

Mikos Éva a befolyásos néprajzkutató, Sebestyén Gyula pályájának ellentmondásaira világított rá. Sebestyén az intézményesült magyar néprajztudomány egyik első képviselője volt; személye egyszerre jelentett kapcsolatot a nemzetközi néprajzkutatás felé, és volt a magába forduló tudomány képviselője.

A panelt Székely Miklós előadása zárta, aki a kolozsvári egykori I. Ferenc József Iparmúzeum gyűjteményén keresztül mutatta be a nemzeti ipar fejlesztésére tett törekvések jelentkezését a tárgykultúrában az 1880–1910-es évek közötti Erdélyben.