Beszámoló a Nemzet, faj, kultúra a hosszú 19. században Magyarországon és Európában című konferenciáról

NemzetA Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon kutatócsoport szokásához híven ismét multidiszciplináris konferenciát tartott. A teltházas konferencián három tudományág képviselői összesen tizenhárom előadásban járták körül a nacionalista gondolkodás múltját. A konferenciát a kutatócsoportot vezető Dávidházi Péter, ill. a rendezvény házigazdája, az MTA BTK FI igazgatója, Hörcher Ferenc nyitotta meg.

Dávidházi szerint a kutatócsoport eddig kifejezetten sikeres két évet tudhat maga mögött, és sikerült valódi tudományközötti párbeszédet megvalósítania. Hörcher pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcsészettudományok meggyengült presztízsüket éppen az interdiszciplinaritáson keresztül tudják visszaszerezni.

A konferencia első előadója, a pozsonyi Comenius Egyetem tanára, Mészáros András a 19. századi magyar és szlovák filozófia közötti különbségeket mutatta be. Mészáros elsőként a művelődéstörténeti hátteret vázolta, összevetve a magyar és szlovák nyelvű filozófia intézményi hátterét, médiumait, az egyházhoz való hozzáállását, diszciplináris tagoltságát, időrendiségét, ill. a nemzeti nyelvhez való viszonyát. Ezután a korszak szlovák filozófiai szerzőinek munkásságát elemezte (Stúr, Hurbán, Zoch, Hodza, Hesko, Ormis). Az elemzés közös pontját a szerzők Hegel-olvasata, azaz a nemzeti idealizmus értelmezése jelentette.

Fórizs Gergely (MTA BTK ITI) a nemzet kategóriájának megjelenését vizsgálta a 19. századi magyar esztétikai diskurzusban. Elsőként a korszak esztétikai viszonyait jellemezte, amelyre az antropológiai, nem pedig a terminológiai esztétika volt a jellemző. Ezután a nemzet, mint kategória megjelenését két szerző, Szentmiklóssy Alajos, illetve Müller Godofréd egy-egy munkájához kötötte. Az ő újító szándékukat pedig a bricolage Lévi Strausshoz és Derridához kötődő fogalmával jellemezte.

Az első panel utolsó előadója, Mester Béla (MTA BTK FI) a magyar nemzeti filozófia megteremtésének kísérletét járta körül. Mester szerint a magyar nemzeti filozófia sajátossága, hogy sokkal inkább a múlt, mint a jövő felé orientálódott. A nemzeti nyelvre való átállás miatt a nemzeti filozófiáknak egyszerre lett nagyobb közönsége a latinul nem tudó, de érdeklődő polgárok által, és szűkült be olvasótábora a nemzeti nyelvbe való bezárkózással. Ez a folyamat azonban sokáig párhuzamosan zajlik: a magyar Kant-recepció latinul és magyarul történt. Az előadás második felében Mester Szontágh Gusztáv filozófiai alapú nemzettervezését vetette egybe a nemzeti alapú filozófia tervezésével (magyar nyelvű filozófiai szótár, magyar filozófia történetének feldolgozása).

A zsidóság kategorizálásának változását tekintette át Konrád Miklós (MTA BTK TTI) előadása. Konrád egyrészt a neológ értelmiség, másrészt pedig a keresztény elvárások dinamikáját tárta a hallgatóság elé. Az 1840-es évektől a dualizmus korai szakaszáig a neológ értelmiség ragaszkodott ahhoz, hogy nincs zsidó nép és faj, hanem csak vallás. Az 1890-es évektől viszont egyre gyakrabban esett szó zsidó népségről, zsidó fajról, ez azonban nem állt ellentétben a magyar állameszmével. Keresztény kontextusból nézve a „magyar” elvárás a reformkorban az volt, hogy a zsidók nem lehetnek nemzet. Népfajnak viszont gyakran nevezték őket, de mivel nincs saját nyelvük, ezért nem volt teljesen tisztázott (a jiddist nem ismerik el nyelvként). Fényes Elek szerint a zsidók olyan népfaj, ami nem nép. A dualizmus időszakában a vallás és a faj fogalmai összekeveredtek, a közvélemény többnek tekinti őket, mint felekezet, de kevesebbnek, mint nemzetiség, és gyakran fajként nevezik őket.

Kovács Gábor (MTA BTK FI) előadásában a nyugat-európai faji gondolkodás néhány klasszikus szerzőjét elemezte. Hannah Arendt azon írásából indult ki, amelyben a filozófus a totalitarizmust jellemezte. Ebben Arendt amellett érvelt, hogy a 19. századi fajelmélet csak átmenet a felvilágosodás és a 20. századi ideológiák között. Kovács ezután Gobineau és Robert Knox fajelméleteinek, és azoknak a kritikáit mutatta be, majd végül rámutatott arra, hogy mind az angol, mind a német fajelméletek francia hatásra jöttek létre, előbbiek a francia forradalom, utóbbiak a napóleoni háborúk időszakában.

A Pécsi Tudományegyetem oktatója, Bretter Zoltán Woodrow Wilson államelméleti munkásságát tekintette át. Wilson elismert politológusnak számított politikai karrierje előtt. A saját korában igen progresszív nézeteket valló Wilson államelméleti gondolkodását azonban áthatotta a rasszizmus. A déli származású Wilson fajelmélete viszont nem a Gobineau-i rasszizmusból táplálkozott, annál jóval szofisztikáltabb volt, és könnyen tudta a szabadság eszményével is párosítani.

A délutáni szekciót nyitó Hörcher Ferenc (MTA BTK FI) azt a kérdést tette fel, hogy vajon a reformkorban alapított művelődési intézmények mennyire tekinthetőek nemzeti intézményeknek. A kérdést tehát úgy is fel lehet tenni, hogy volt-e törés Széchényi Ferenc Nemzeti Múzeuma és Széchenyi István Magyar Tudós Társasága között. Hörcher szerint a válasz inkább negatív, mert mindkét alapító a felvilágosodásban gyökerező, univerzális Bildung koncepcióját próbálta meg megvalósítani a társadalmi haladás érdekében, nem pedig egy bezárkózó nacionalizmusnak kívántak intézményi hátteret adni.

Völgyesi Orsolya (MTA BTK TTI) a reformkori Erdély-kérdést járta körül. Ugyan az egy nemzet-két ország koncepció már a 17. század elején megjelent, de Erdély közjogi különállása miatt a 19. század elejére magyarországi értelmiségiek közül többen is úgy vélték, hogy Erdély szinte idegen ország, amiről semmit sem tudnak. Az 1830-as évekre a két testvérhaza fogalma viszont már gyakori. 1831-ben Szatmár megye már azt kéri, hogy Erdélyt csatolják vissza Mo.hoz, hogy a nemzet ereje nőjön. Néhány év alatt az erdélyi egyesítés kérdése a magyar politikai diskurzus alapvető része lesz, az erdélyi történelmet példaként használják fel, az erdélyi belső kérdések is megjelennek a magyar politikai diskurzusban.

A Debreceni Egyetem oktatója, Velkey Ferenc a saját korában nagy port kavart Sollen wir Magyaren werden c. röpirat országgyűlési vitájával kezdte előadását. Az országgyűlés többsége azon az állásponton volt, hogy a röpirat szerzőjének megbüntetése helyett fontosabb a sajtószabadság biztosítása. Ezután Velkey arra mutatott rá, hogy a nevezett röpirat tartalma milyen módon jelent meg Széchenyi István gondolatiban, különösen az 1834-ben írt, de csak 1860-ban megjelent Hunniában. Ebben Széchenyi is jórészt amellett érvelt, hogy a magyar nyelvet nem szabad erőszakosan ráerőltetni a nem magyar nyelvű országlakosokra.

Olay Csaba (ELTE) előadásában megkülönböztette az implicit regionális identitást az explicit nemzeti identitástól. Ennek a megkülönböztetésnek az a célja, hogy a nemzethez tartozást ne csak a kollektívum, hanem az egyén szemszögéből is vizsgálni lehessen. Az implicit identitásból az explicitbe Olay nem feltételez automatikus utat. A két identitás között történeti különbséget gondol, nevezetesen az explicit nemzeti identitást a 17-18. századtól eredezteti, de azóta ezt a két identitást párhuzamosan létezőnek tartja.

Az utolsó szekciót nyitó előadásban Berkes Tamás (MTA BTK ITI) amellett érvelt, hogy a pánszlávizmus számos, egymástól jelentősen eltérő koncepciót takarhat. Ezek a koncepciók eltértek az Oroszországhoz, az Ausztriához való viszonyban, a célközönségben (tudományos program vs. agitáció), ill. a nemzeti közösség meghatározásában. Magát a pánszlávizmust a cseh nacionalizmus történetében egy 1848-ban lezáruló gondolati körnek tartja, amely ezután már csak mint politikai szlogen jelent meg, újabb gondolati tartalom nem társult hozzá.

Békés Vera (MTA BTK FI) előadásában a nyelvtörténeti koncepciók intellektuális hátterét vizsgálta a 17-19. században, és amellett érvelt, hogy nyelvrokonság fogalma nem konstans a vizsgált korban. Herder ezirányú munkásságának ismertetése után rámutatott arra, hogy már a finnugor nyelvrokonság megállapításának korai szakaszában sem értettek a nyelvrokonságon vérrokonságot, illetve hogy az ehhez kötődő legendák a magyar nyelvtörténetben csak a későbbi nyelvtörténészek egymás közötti harcainak a termékei voltak.

Gángó Gábor (MTA BTK FI) előadásában Leibniz hatását vizsgálta Pauler Ákos filozófiai munkáságában. Gángó rámutatott arra, hogy a Horthy-kor katolikus világa és a leibnizi tanok mennyire voltak nehezen összeegyeztethetők, Pauler filozófiájában a nemzet és a faj szerepének megértése szempontjából azonban mégis mennyire nélkülözhetetlen Leibniz hatásának vizsgálata.

A konferenciát összegző Gyáni Gábor kutatásvezető úgy vélte, hogy az előadások összekötő eleme volt, hogy azok jellemzően duális fogalmak köré rendeződtek (tudomány a nemzetért vs. tudomány a nemzet(állam)ban; antropológiai vs. történelmi kontextus, stb.). Gyáni szerint így az előadások azt a kérdést mélyítették el, hogy milyen viszonyban áll a kultúra a nacionalizmussal, milyen szerepe van a a kultúrának a nemzet(állam)építésben, ill. a nemzet(állam)nak a kultúrában.