gyani varga borito borito1A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont kiadásában megjelent a Magyar Történelmi Emlékek  Értekezések. Tanulmányok a nacionalizmus kultúrtörténetéből című sorozatunk első kötete. Címe: Tény és fikció – Tudomány és művészet a nemzetépítés bűvkörében a 19. századi Magyarországon. A könyvet Lajtai Mátyás és Varga Bálint szerkesztette. A tartalom itt tekinthető meg. A kötet Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon OTKA-kutatócsoport (K 108670) 2014. június 10-i konferenciáján elhangzott előadások szerkesztett változatát foglalja magába.

2013 őszén azzal a céllal alakult Gyáni Gábor és Dávidházi Péter vezetésével 25 főt összefogó OTKA kutatócsoport, hogy rendszerezze a különböző művészetek és tudományterületek szerepét a nemzetté válás összetett folyamatában a 19. századi Magyarországon. A kutatócsoport tagjai arra vállalkoznak, hogy a történetírás, az irodalomtörténet-írás, a művészettörténet-írás, a néprajztudomány, a zenetudomány, a filozófia, valamint a régészet tárgyát illetően és a szóban forgó tudományok eszköztárának a hasznosításával integrált vizsgálódást folytassanak a 19. századi magyar nacionalizmus mint kulturális entitás jelenségéről. Most induló könyvsorozatunk első kötete tíz tanulmányt tartalmaz, amelyek a tény és fikció, valóság és reprezentáció határmezsgyéjét vizsgálják a fenti időszakban egy-egy részprobléma és diszciplína szemszögéből. A kötet ára 3000 Ft. Kiadói kedvezménnyel megvásárolható közvetlenül a kiadótól, az MTA BTK Történettudományi Intézetben (Bp. 1014 Úri u. 53., I. emelet 57., munkanapokon 9.00–15.00 óráig) vagy megrendelhető a  e-mail címen, illetve a 224–6700/624-es telefonszámon. A kötetet a kiadón kívül a partnereinknél vásárolhatja meg.