KovácsA Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át a kora Árpád-kori régészettel és pénztörténettel foglalkozó könyveiért, leletközléseiért és temetőelemzéseiért, továbbá a honfoglalás kori leletanyag összegyűjtésében és korpuszszerű kiadásában végzett kiemelkedően eredményes adatfeltáró és értelmező munkájáért, Petőfi Sándor vélt barguzini sírjával kapcsolatban kifejtett tudományos munkáiért, példamutató iskolateremtő tevékenységéért Kovács László, az MTA doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója.

“A sors ajándéka, hogy még képes vagyok alkotómunkát végezni. Jó évem ígérkezik, hiszen néhány hete kaptam meg a kollégáim által a 70. születésnapomra összeállított testes ünnepi kötetet, s most teljesen váratlanul ért ez a kitüntetés. Szeretném hinni, hogy a magyar honfoglalás és kora Árpád-kor régészetében kifejtett fél évszázados ásatási és publikálási munkásságom alapján esett rám a megtisztelő választás” – emelte ki a díjazott, aki a kitüntetést Pálinkás Józseftől, az MTA elnökétől vette át. Kovács László kollégánknak a kitüntetéshez szívből gratulálunk. További részletek itt olvashatóak.