mirrorcopy2017. november 3-án 10:00 és 21:00 óra között látogatható a Magyar Tudományos Akadémia székházának első emeletén egy összefüggő, reprezentatív teremsor: a díszterem, a bizottsági termek (elnöki tanácsterem és képes terem) és a felolvasó terem – a Magyar Tudományos Akadémia Művészeti Gyűjteményeként funkcionálva.
Pénteken #ruhatárvan! 
 
Politikák képei: Egy hadi eseményeket ábrázoló rézkarc-sorozat (darabjai) a 17. századból

A 20. század elején a Magyar Nemzeti Múzeumban dolgozó szakemberek húsz, a gyűjteményben kallódó rézlemezt vettek nyilvántartásba. A ma is meglévő – bár egy tűzeset során megsérült, így használhatatlanná vált – lemezeken több száz évvel korábbi hadi események – magyar és császári csapatok oszmánok ellen vívott csatái, ostromok és egy seregszemle – képei rajzolódnak ki, alig láthatóan.
 
Levonatok – azaz papíralapú, korabeli nyomdai eljárással előállított képek – több különböző időpontban készültek a rézlemezekről. Először az 1630-as években, amikor próbanyomatok láttak napvilágot a teljes sorozatról, illetve annak egyik darabjáról, egy soha meg nem jelent mű, a Berger Illés (†1644) által írt Historia Hungariae illusztrációiként. 1697-ben immár egy szélesebb közönség számára vált hozzáférhetővé az együttes egy jelenete a nagyszombati kalendáriumban. 1934-ben a Magyar Nemzeti Múzeum készíttetett levonatokat a mintegy újra felfedezett lemezekről, és a húsz-húsz rézkarcot mappákba rendezve, képes kiadványként a Magyar Nemzeti Múzeum Barátai Egyesülete tagjai közt osztotta szét. 1940-ben a Magyar Művelődéstörténet harmadik kötetében az egyik, egy várat ostromló ágyúállást mutató rézlemez levonatát közölték, több ezer példányban.
 
Az MTA Művészeti Gyűjteményben három lap található az 1934-ben készült levonatokból. Ezek – további jelenetekkel, illetve az egyik eredeti rézlemezzel együtt – kerülnek bemutatásra a november 3-án rendezendő kamarakiállításon (#ruhatárvan!3). A (mű)tárgyak révén azok a különböző politikai struktúrák és ideológiai rendszerek, illetve az azok által meghatározott kiadói törekvések tárulnak fel, amelyek a hadi eseményeket ábrázoló képeket eltérő történelmi időpontokban állították a saját oldalukra, sőt, sajátították ki. A(z újrahasznosított) képekből politikai, ideológiai világképek fejthetők fel – más-más korszakoké.
 
Program:
 
14 óra    Tárlatvezetés a díszteremtől a felolvasó teremig
15 óra    #ruhatárvan! Politikák képei: 17. századi csataképek és kiadásaik
17 óra    Identitás terei: Tárlatvezetés az elnöki és képes teremben
18 óra    #ruhatárvan! Politikák képei: 17. századi csataképek és kiadásaik