Ukrajna 1 ujA Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézet, a Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület, a Magyar–Ukrán Történész Vegyes Bizottság, Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet Ukrajna – negyed évszázad után címmel nemzetközi tudományos konferenciát rendez 2016. december 2-án (pénteken) kutatóközpontunk Jakobinus Termében (Bp. 1014 Országház u. 30.) 8:30 órai kezdettel. A meghívó itt olvasható.

Huszonöt évvel ezelőtt, 1991. december 1-jén volt a népszavazás Ukrajna néhány hónappal korábban, augusztus 24-én kibocsájtott Függetlenségi Nyilatkozatáról. A népszavazás után indult meg az ország nemzetközi elismerése, amely 2014 óta immár az Európai Unió társult tagja. 1996-ban, éppen húsz éve elfogadott Alkotmánya az országot unitárius államként határozza meg. Az eltelt időszak a sikerek mellett nem kevés nehézséggel járt az ország számára. A történelmi örökség, a kulturális, etnikai és regionális sokszínűség, a gazdasági és politikai egyediség, geopolitikai adottság és mindezen peremfeltételek kihívásai a modern demokrácia feltételei közepette reformok, válságok és nyugalmi időszakok hektikus váltakozását hozták magukkal. Ez az ország Magyarország közvetlen szomszédja, Ukrajna területén számottevő magyar, Magyarország területén pedig számottevő ukrán közösséggel. Ebben a negyed században lehet-e mit kezdeni olyan kérdésekkel, mint jólét, életképesség, migráció, menekültek, regionális biztonság? Milyen ma Ukrajna szomszédjának lenni? Milyen ma Ukrajnának és Ukrajnáról Európában és a világban gondolkodni?